Alvás (1)

Azt hiszem, hogy a legtöbb könyvet és újságcikket ebben a témában olvastam el előre. Féltettem az éjszakáinkat (lusta, önző anya).
Hogy vannak gyerekek,akik 1 éves korukig éjjel felébrednek, vagy vannak babák, akikkel fél éjszaka autózni kell, mert különben üvöltenek, mint kutya a teliholdat.

Rémálmaimban láttam magam zombiként sétálgatni a lakásban egy síró kisbabával a kezemben.

Szerencsére csak álom volt...

A valóságban Jóságos kislányunk hozott magával egy adag "nyugodj meg Anya! könnyen és gyorsan elalszok majd és hamar átalszom az éjszakákat" csomagot.

Ahogy már írtam, a kórházban akár ágyúgolyók is robbanhattak volna a feje mellett, arra se ébredt volna fel.

Otthon az első egy-két hónapban az alszik-eszik, alszik-eszik kettőst gyakorolta. Mindezt a bölcsőjében, amit lusta anya az ágyából lábbal is tudott ringatni.

Úgy 4 hónapos korában sikerült hosszas rábeszélés után rávennem Dana Apukáját, hogy hagyjuk őt egyedül aludni, mi pedig költözzünk vissza a hálószobába.

Dana, aki ezidáig érezte az anya(tej) közelségét és azért felkelegetett éjjel, innentől képes volt 12-13 órákat egy nyikkanás nélkül végigaludni.

Van egy taktikám, amiben hiszek és rendszerint bevetek, ha altatásra kerül a sor. Olyan csiribi-csiribá altatótrükk. Hosszan, levegővétel nélkül susogok (SSSSSSS) és lágyan ütögetem/erősen nyomom ( a helyzettől és Dana együttműködési készségétől függően) Dana hátát.

Vicces lenne, ha pár év múlva Danus visszaemlékezve megszólalna:

"Tudod Anya, volt párszor, amikor nagyon álmos voltam, nyűgös is kissé, de valahogy sehogy se tudtam elaludni mert egyfolytában susogtál és ütögetted a hátam."