2017. december 24., vasárnap

Karácsony

Szerencsések voltunk, mert Danánál már kedden vége volt a sulinak. Nekem még szerdán be kellett mennem, Dana is elkísért, pedig maradhatott volna itthon. Lehet tényleg komolyan gondolja a tanárságot...
Az utolsó hetek bemutatókkal, fellépéseikkel, ünnepségekkel teltek. Láttuk Dana szinkron úszó csapatát, Dorka művészi torna óráját is. Büszkék voltunk, mert ügyes lányaink vannak. A karácsonyi készülődésbe beprogramoztunk egy kettős oltást a lányoknak. Dana kicsit legyengült tőle, de remélem mára túl van rajta. 
A karácsonyi hangulat, őszintén bevallom, nálam még nincs meg...nem segít az időjárás sem, hiszen kint plusz 10 fok körüli a hőmérséklet. 
Remélem mindenkinek jól telik ez a téli szünet és feltöltve kezdjük a januárt.

2017. december 2., szombat

9+

A november végi szülinap előtt, körülbelül 3 héttel kérdezgetni keztdtük Danát, hogy hol szeretné tartani a szülinapját. Hajlandók voltunk anyagilag is áldozni rá, de egyik külső helyszín sem felelt meg neki. Itthon akarta ünnepelni a napot. 10 fővel.  Erre mi nem vállalkozunk. Azt találtuk ki, hogy moziba megyünk a kis vendégekkel, aztán hazajövünk és itthon tortázunk, bulizunk. Leszámítva, hogy nem volt túl szórakoztató a film, amelyet láttunk, nagyon jó kis este volt. A lányok táncoltak, a fiúk bunkert építettek és persze froclizták egymást. Dana sok kedves ajándékot kapott, már aznap este  elkezdte őket használatba venni. Dorka is készült egy kis lovas kulcstartóval. A nagyszülők is meghúzták a nagylány fülét vasárnap.
Dana 9 éves. Szeret enni. Szereti a csokit. Szeret tévézni, kütyüzni, telefont nyomogatni. Szeret a tesójával tanárosat játszani, ahol ő a tanár. Kitűnő tanuló, de nem szereti nagyon az iskolát. Imádja a lovakat, nagyon érzéke van a lovagláshoz. Jár szinkron úszni, de nem szeret edzésre menni. Változik, kamaszodik, megsértődik, ragaszkodik, ölel, szeret.
Dana.

2017. november 24., péntek

Dana9

Dana ma kilenc éves. Mielőtt felkeltem és jól megölelgetem, megfogadom, hogy ismét írok blogot, posztolok képeket és stb. Azzal az elhatározással kezdtem el irni, hogy a lányoknak szánom 18. Születésnapjára. Folytatom hát.😀

2017. augusztus 13., vasárnap

Nyaralás 5

Kisnémedi, lányok a kertben, isteni ebédek, pihenés, lazulás, lovaglás, gyerekekkel együtt lenni jó!

Nyaralás 4

Zebegény duplázva, koncertek, utcabál, kenuzás, sárkányhajó, és dunai strand a legjobb!!!

Nyaralás 3

Horvátország, Mali losinj, kemping. Rekkenő hőség és életünk legrövidebb tengeri útja, Dorka bárányhimlős a kánikulában.😒

2017. július 8., szombat

Nyaralááás 2

Balatonlelle. Lágyan meleg homok, Dorka mutatványok a vízben és a víz alatt. Finom ebédek. 10/10.

2017. július 5., szerda

NYARALÁÁÁS 1

Montpellier- Carcassone- Avignon- Nizza.
Dél- Franciaország, kis utcácskák, extra kedves helyiek, kicsi el camino 39 gimnazistával. 10/10.

2017. május 15., hétfő

A Grund

Az úgy volt, hogy Dana Bandi papával február környékén megnézte a Pál utcai fiúkat a Vígszínházban. Na, onnan nem volt megállás. Pár nap múlva már a gyerekszobában semmi más nem szólt, csak a darab zenéje. Dana kiművelte Dorkát a történetből, a színházi megjelenítés és nem utolsó sorban a férfi színészek külsejéről. Dorka odavolt, mindenért. A fiúkért, a darabért, a zenéért, kb ilyen sorrendben. Már kicsit megsértődött is, hogy ő nem látta anno a darabot, de mindig nyugtattam, hogy mi se az Apjával. Aztan a húsvéti nyuszi tojt jegyeket a darabra....
Még amikor vártunk a jegyekre, gondoltunk egyet és egy szombat délután bevettük magunkat a nyóckerbe. Megnéztük azokat az utcákat, ahol jatszódhatott a regény, megnéztük a fiúk szobrát és ellátogattunk a Grund játszótérre is. A Füveszkert majd egy következő hétvége programja lesz, fáradtak voltak a lányok akkorra.
A darab éppen majus elsejére esett, igy egybekötöttük egy délutáni programmal, meghallgattuk az aznap debütáló Grund fiú zenekart.
Dorka délután négytől este f 10 ig gyakorlatilag ült és tátott szájjal figyelte a koncertet és a darabot. Imádta. Minden percét. Persze mi is. Nagyon jó este volt, mindketten viszonylag hamar elaludtak a nap végén.:)
Azóta kocsiban, lakásban, játszótéren, nem hallunk mást, csak hogy Éljen a Grund!!!

2017. április 1., szombat

Tavaszi zsongás

Végre! Olyan jól esik a tavaszi napsütés, hogy nagyon! A március hónapot gyakorlatilag végig szülinapozták a lányok, minden hétvégére esett egy vagy éppen három különböző szülinap. Tavaly nem hívták ( vagy lehet nem is rendezetek bulit) ennyi helyre Danát, aki örül a népszerűségnek. Mi is, csak kicsit sok már a kinek, mit, mennyiért, hol vegyünk  ajándékot kérdés- sorozat.
Egyik vasárnap családilag elmentünk a Dzsungel könyvére, ami óriási élmény volt! Szeretem amikor mind a négyünknek tetszik a darab, nyomot hagy, örök emlék marad. Egyik nap sikerült megszervezni, hogy itt aludjon Eper, a lányok aranyosak voltak, szerintem szuperül érzik majd magukat a nyaralás alatt. Dorka továbbra is élvezi a művészi tornát, büszke a tudására, ahogy Dana is belerázódott a szinkronúszásba, és már nem annyira fárasztó neki a heti nettó 3,5 óra edzés. Krisz jól kihasználja az edzés időt, amig Dana edz, ő fut a Rómain.
Megszépült a garázsunk, Krisz nekidurálta magát és lomtalanított. Mindennek van most mar helye, kell is, hiszen Dorka átváltott egy nagyobb bringára, mindketten ráéreztek a görkorizásra, igy sokkal könnyebb elérni ezeket a sportszereket. Természetesen csak akkor könnyű, ha nem áll bent az új fehér  családtag, ami gyönyörű, amit mindenki szeret, amire nagyon fogunk vigyázni, ami nyáron elrepült minket a tengerig!
Gyönyörű napsütés várható a hétvégén is. Vasárnap megyunk egy szulinapra, de szerencsére kirándulást szerveztek a szülők, igy kihasználjuk a napsütést!

2017. március 5., vasárnap

Sportnap

Igazán sportos nap volt a tegnapi. A nap elején én voltam a leglelkesebb, ugyanis kitaláltam, hogy többet kellene kirándulnunk idén, mint eddig. Reggel 6kor, amikor Dana felkelt még  nem lelkesedett az ötletért, de 10 kor már kipihenten és zizi- üzemmódra kapcsolva várták az indulást. Mostanában jellemző, hogy megkergülni látszanak éppen abban az időintervallumban, amikor készülődni kellene az induláshoz. Dorka meztelenül rohangál, fejére húzza a pizsamáját, mint egy romantikus királyi festő. Dana " csak " röhög, de öltözni egyik sem öltözik. A kirándulás szuper jó volt, a lányok lepkéket kergettek, szaladgáltak a friss levegőn, megnéztük az egri vár másolatát Pilisborosjenőn. Éhesen értünk haza, de egy finom ebéd és egy röpke pihenő után mentünk bringázni. Dana rosszul járt,  kb a Filatorigát magasságában elszállt az első kereke. Durr defekt. Brrrrr..... Nem baj. Igy is nagyon jó kis tavaszi mozgós nap volt, este nem kellett senkit sem ringatni. Este tervezettem kicsit a nyarat is. Kiszámoltam, hogy június 22- július 17 ig kb 3 napot leszek itthon. Ilyen sem volt még a történelemben.


2017. február 19., vasárnap

Napokon túl

Tudom, nagy közhely, de tényleg az idő az oka, hogy nem írok...az idő, ami eltelik, betelik, elmúlik. Hétközben esélyem sincs blogolásra, a hétvégék pedig vagy programról vagy semmittevésről szólnak, egyikbe se fér bele, hogy leüljek a gép elé és írogassak.....
A lányok aranyosak, okosak és hangosak.:)
Dana kitűnő lett félévkor, de ami ennél is fontosabb, hogy élvezi a sulit és vannak kötődései. Előszeretettel hívja meg az osztálytársait itt alvásra is. Ennek mi örülünk, de azért most már legközelebb inkább Ő aludjon máshol.:)
Bezárt a Komjádi , igy új uszodát kerestünk. Rövid keresgélés után rábukkantunk a Római parton lévő uszira, ahol Dana elkezdte a szinkronúszast. Tetszik neki, nekünk is. Heti két alkalom, torna, úszás.
Dorkának megvolt a féléves művészi torma bemutató vizsga. Nagyon hozzáillő ez a mozgásforma. 5 és fél évesen még nincs 15 kiló, jó áll neki a tornadressz, a hajlítás jobbra- balra. Nem panaszkodom, gyönyörűen eszik, sokat és változatosan és nagy ritkán beteg, ( kopp- kopp) valószínű alkatilag bekódolt. Ennyi edzés mellett mi is kifáradunk, pedig mi nem is járunk sehova. :) na jó Krisz fut télen - nyáron, de én csinálom a Semmit. Mégis kivagyok és este 9 után képtelen vagyok bármit is csinálni...
Dorka szinte minden második hétvégét szülinapokon tölti, Danának egyenlőre nem érkeznek meghívói.
Pár hete megnéztük a Padlást, ami Danának nem annyira, Dodinak viszont nagyon tetszett. Mások vagyunk. Danára a Pál utcai fiúk előadás tett óriási benyomást, zeneileg, a történet és nem utolsó sorban a férfi szereplők.
Varom a tavaszt, de főként a jó időt. Szeretnék kirándulni, túrázni, sütkérezni a napon.  Apropó, napsütés. Megismételjük a tavalyi tenger kalandot! Juppi!!!
 Amilyen ritkán írok, mire legközelebb bejegyzek tavasz lesz.

2017. január 22., vasárnap

Karácsony

November végén volt Danáéknál az adventi kézműves délután, ahova idén már nem kellett Danát elkísérni.
-"A másodikosoknak már nincsenek ott a szüleik!"- tudatta velünk az iskolás.
A hazahozott ajándékok azt hittem inspirálnak majd minket további ajándékok készítésére, de nem így lett. Nyilván idő és nem kedvhiány miatt maradt el az itthoni ajándékgyártás.
Sűrű, de szép volt az advent. Dana Bandi papával megnézte a Pál utcai fiúkat és nagyon élvezte. Azóta is sokszor beszél róla, énekli a dalokat. Voltunk együtt is színházba, megnéztük Epert a Tündér Mírában. Ismét egy olyat darab, ami az egész családnak szórakoztató.
Másik nagy élmény volt, hogy Krisz kijött a lányokkal a Madách szalagavatójára. Táncoltam a tanári csapatban. A lányok élvezték a sok szép báli ruhát, jó sokáig tartott és már a kocsiban kókadoztak hazafele. (kicsit rossz néven vették, hogy én nem haza, hanem bulizni megyek est 10kor, de aztán megbékéltek)
Voltunk egy gyönyörű Diótörő előadáson is.
Karácsony előtt pár nappal megjött a nagy meglepetés, ugyanis a lányok elsők lettek egy rajzversenyen. "Cseréld le a szüleidet" volt a pályázat címe, a lányoknak tetszett az ötlet és annyi kiló szaloncukrot kaptak, ahány évesek. Együtt vitték el az aranyérmet és Danus életévét vették figyelembe, így 8 kiló(!!!) szaloncukor állt a házhoz.

A karácsony szépen telt, sok ajándékkal, meglepetéssel, finom ételekkel. A két ünnep között a lányok kint voltak Gödöllőn, ez nekünk nagy kikapcsolódást jelentett. Itthon voltunk, társasoztunk, mászkáltunk, pihentünk.
Feltöltve kezdtük az új évet.


2017. január 7., szombat

Dana szülinap

Húúú, de régen volt, és milyen jó volt...
Dana november végi szülinapja előtt már kb 2 hónappal elkezdtünk ötletelni,hogy milyen helyszínt válasszunk. eddig ugye itthon tartottuk a két lány minden szülinapját, idén azonban olyan sok név kerül fel a meghívandók listájára és később a meghívókra, hogy a külső helyszín mellett döntöttünk.
Már a buli kezdetekor láttuk, hogy milyen jól döntöttünk. Jöttek a vendégek és rögtön mentek/szaladtak be a játszóházba. Dana már az első 10 perc után kipirosodott a futkosástól, ugrálástól. Minden klappolt, finomak voltak a szendvicsek, a rágcsálnivalók is szépen fogytak. Senki nem veszett össze senkivel, senki nem sérült meg. Majdnem 8 óra volt, mire elindultunk hazafelé egy boldog, kifáradt kislánnyal és egy még boldogabb nyolc éves nagylánnyal.
Másnap Nagyszülőkkel ünnepeltünk és éttermeztünk.

S, hogy milyen Dana 8 évesen? Olyan, mint eddig . Aranyos, jószívű, okos kislány.
Nagyon nagyon jó nekünk Vele.