2014. október 31., péntek

Nyárutó

Amíg mi gall földön jártunk a lányok külön-külön nyaraltak. Danus Zebegényben Bandi papáékkal, Dorka Kisnémediben Anyuékkal. Én szeretem ezt a megoldást, úgyis egész évben együtt vannak, rájuk fér (főleg Danusra) , hogy néha két felnőtt csak Rájuk figyeljen. Anyu különösen jó megfigyelő, papírra is vetette Dorottya egy-egy telken töltött napját:
08.22:
Fél 9kor kelés, reggeli
süt a nap, úgy látom egyre jobban hiányzik az anya.
ebéd: paradicsomleves, de az nem kellett, utána túrógombóc
vacsora finomfőzi, kemény tojással, papával szalonna, paradicsom, paprika...

Aztán amikor hazaértünk összeszedtük Dorkát és mentünk Zebegénybe Danához, hogy eltöltsük a nyár utolsó egy hetét négyesben. Ezt már nyár közepén kigondoltuk, de nem számoltam/unk azzal, hogy:
-nem nyár lesz nyáron, hanem ősz
-visszamegyek a Madáchba, és augusztus utolsó hetében már be kell járni
-Krisz azon a héten lesz 40 éves és meglepetésbuli készül neki.
Így kimentünk és másnap hazajöttünk!
Azóta pedig szaladnak a hetek!
És persze a változásokról majd legközelebb mert van bőven írni arról, hogy:
-Dorka ovis lett,
-Danus heti négy órában táncol,
-félállásom van  a gimiben,
-Krisz 40 éves lett és csak fut és fut...







Jövőre jobban időzítjük ezt a Zebegényt....:)

2014. október 11., szombat

Pá! Rizs

Romantika, nevetés, croissant, izomláz, selfiek, metró, impresszionisták, panoráma, kagyló...
Párizs, Párizs, Párizs. Álomút, ahol minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk.
Hét nap a kedvenc városom/városunkban, ahova bármikor visszamennénk Krisszel.
FELEJTHETETLEN szülinapi ajándékot sikerült kitalálnunk egymásnak.

Paris, je t'aime toujours!
Krisz, je t'aime toujours!