Anya "dolgozik"

Azért az idézőjel mert Dana szerint Anya nem dolgozik, hanem tanít...Talán érzi , hogy nagyon szeretem a tanítást, nem kötelezettségként gondolok rá, és most is boldogan tértem vissza a munkaerő piacra.
Az élet úgy látszik ismétli önmagát. Amikor Danánál lejárt a GYED, szinte másnap dolgoztam, és most is így alakult. Persze előtte is voltak magánóráim, de hivatalosan ugye csak mostantól dolgozhatok. És rögtön majdnem félállásban! Nagyon élvezem, jól esik készülni az óráimra és öröm bezsebelni a sikereket, a hallgatóktól kapott dícséreteket.
Persze mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs egy biztos családi segítség, Anyuék és Krisztián, akik a lányokkal vannak és nagyon rugalmasak az igényeimhez.
Tudtuk előre, ogy Dodó lesz a gyenge láncszem, hiszen Danus 5 évesen, számos nem itthon töltött nappal és éjszakával már rutinos Anya nélkül. De Dodó...
Anyut már régen a szívébe zárta, puszilgatja, játszik Vele, ragaszkodik Hozzá. Krisz a munkája miatt hétközben későn jön haza és ugye akkor itt voltam én. Most Rá hárul, hogy délután szórakoztassa a lányokat, később vacsorát készítsen, fürdessen, mesét olvasson és megoldjon minden apró és nem apró galibát...Ahogy telnek a hetek, úgy szokja meg Dorka hogy hetente kétszer nem veszek részt ezekben az esti murikban és kezdi megszokni a helyzetet.
Ma pedig legörbült szájjal mondogatta:-hiányzik az APA!!!!!
Örülök neki és persze Krisz is olvadozik, amikor elismétli Neki a telefonban. Jót fog tenni Nekik hogy többet lesznek együtt.
Azért ha megkérdezzük Dorkát, hogy anyás-e vagy apás, az előbbit válassza. A vicc, hogy ha megkérdezzük ugyanezt Danától, akkor rávágja, hogy apás, és némi hezitálás után:-vagy inkább PAPÁS!!!! Erre varrjál gombot!

Készül a vacsora:

Kire ütött ez a gyerek???

 

Őszi sanzon

Továbbra sem az ősz lesz a kedvenc évszakom, de valljuk be jó kis hónap ez. Feltéve ha szép napsütéses idő van és senki sem beteg az ovis újrakezdéstől.
Szeptemberben Dorka fája is napirendre került, Danának ugye van egy 5 éves cseresznyefája, Dodó se maradjon le, neki is ültetünk majd egy gyümölcsfát. Krisz kiásta a helyét:

Krisz ezen a hétvégén nagyon tevékeny volt, diót ütögetett le a fáról és pár tuskót is szétcsapott.

Készültek gesztenyefigurák is, Dorkának köszönhetően kb egy napig néztek ki eredeti állapotukban:

Mindkét lány imádja a szőlőt:

Betegség

Nagyon kikaptuk...Talán még sosem volt ilyen, hogy mindenki beteg volt. Nem teljesen egyszerre, inkább láncszerűen 2-3 napos átfedéssel. Dana kezdte. Számomra még mindig meglepő, hogyan dőlnek ki egyik pillanatról másikra a gyerekek. Múlt hétfőn ovi után még elsétáltunk a Praktikerbe, ahol Dana nézelődött, csacsogott, sőt még a 20 literes virágföldet is segítette betenni a babakocsi aljába. Aztán visszasétáltunk a kertbe és ott lemerült. Sápadt volt, fázott és nem volt kedve Andrissal sem szaladgálni. A lázmérő 38,2-t mutatott és a láz  2 napig, főleg este és éjjel is visszatért. Torokfájás, köhögés, arc ill. fejfájás miatt rögtön antibiotikumot írt fel a drnő. Ekkor csak reménykedtem, hogy Dodó megússza és örültem, hogy szerdán nálam jelentkeztek hasonló tünetek. Fejfájás, végtagfájdalom, nátha és láz...
Aztán amikor csütörtök éjjel felsírt Dorka már gondoltam, hogy baj van. Eszembe is jutott az ANNAPETIGERGŐ idevágó része, hogy:-Anya, riadtan kapott a fejéhez.
Hát én ennél prózaibb voltam és félkómásan, betegen csak annyi jött ki belőlem, hogy: -Basszus...Dorka is beteg lett.
Két nap láz és a csúnya köhögés...
Nekem nem sok esélyem volt pihenni...De talán jobb is így, hogy nem hagytam el magam. A két gyerek folyamatos orrszívása, gyógyszer, vitaminadagolása, cumik fertőtlenítése, folyadékpótlása, ennivalóval való kínálgatása kitöltötte a napokat. Amikor épp nem ezeket csináltam, akkor próbáltam jobb kedvre bírni a lányokat és szórakoztató társasága lennie a kis betegeknek, kézműveskedni, társasozni velük...
Dodó nem kapott antibiotikumot, de így is borzasztó mennyiségű szirup, csepp és minden egyéb gyűlt össze a konyhapulton.

Hogy a jóból senki ne maradjon ki Krisztián zárta a sort, őt is nagyon megviselte ez a kórság. Kicsit tanácstalan vagyok, hogyan tovább, hiszen a lányok és én is szedem a Béres cseppet, isszuk a friss limonádét, mi felnőttek esszük a fok, ill. lilahagymát...és mégis bekaptuk...

És mikor keresnek meg, hogy tudnék-e csoportot vállalni? Persze, hogy akkor, amikor egyik kezemmel tolom Dodó popsijába a kúpot, a másik kezemmel meg fújatom Danus orrát...
Szerencsére türelmesek voltak, és a sikeres állásinterjú után már dolgozok is!!! De erről majd egy későbbi bejegyzésben.

Óbuda

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk...-énekli egyik kedvenc dalomban Cseh Tamás.

Óbudán. Pár nap múlva 8. éve.

Érdekes azelőtt sose jártam erre, amikor a lakást jöttünk megnézni meg kellett kérdeznem az Árpád-hídon, hogy melyik villamos megy Óbuda felé...
Amilyen idegen volt először ez a városrész, olyan hamar szerettük meg a környéket. Közel a piac, ahol Krisznek évek óta bejáratott eladói vannak, közel a Tűzoltóállomás, amely rendszeres célpont a séták során, minden sarkon van egy játszótér (és ez nem túlzás), amelyből 2-3 a Máltai Szeretetszolgálat által működik és tartozik hozzá játszóház, mosdó és rengeteg ingyen használható játék.(társasjáték, kismotor, stb...). Szeretünk itt élni. Oly annyira, hogy pár éve minden apró és nem apró intéznivalót itt bonyolítok le a környéken. Hogy kicsit be is szűkűltem ezáltal akkor vettem észre, amikor megérkezve a Nyugati térre szabályosan megijedtem, hogy :
-Húúúú, mennyi ember! És milyen furcsa fejű egy-kettő!
-Mennyi részeg!
-Pfúúúj, de büdös van!.
-Hogy lehet az utcán enni!!!

Mintha kitörlődött volna az a huszonvalahány év, amikor is a belváros sűrűjében laktam és minden bűz, kutyagumi, tömeg, stb...természetes látvány volt.

Valahol érzem azért hogy vissza fogok térni (ha más nem a tanítás miatt), de őszintén szólva most még nem tartom vonzónak. Ami és aki fontos és vonzó, ők itt vannak a Raktár utcában. Még ha néha el is vágyódom ebből a gyerekes világból...

De hát  ki ne szeretne ott lakni, ahol a kútból bor folyik???!!! (még ha csak egy napig is...)

A képek az Óbudai Promenádon készültek. Szt. Mihály napkor.

Dorkát nehéz fényképezésre bírni:

Dodó öregszik

Már kijavítja ha Dodónak, Dongólánynak, Kismacskának hívom. Hogy Ő nem Dodó, hanem Do(r)ka!!!
Tavaly a hosszan elhúzódó hf-os vírus után nem akartunk gyereksereget hívni a szülinapra, csak családilag ünnepeltünk. Idén pedig valahogy hirtelen döbbentünk rá, hogy már nem nyár van, hanem elkezdődött az ősz, amelynek 9. napján : SZÜLINAP!!!
Szerencsére a kis barátok, bnők is hasonló korúak így nem okozott gondott hamar összerázni a vendégsereget. A mi lányainkat is beleszámolva hét kis apróság csinálta a hangulatot aznap délután.

Volt ágyonugrálás, tortaevés, bújocska, eszetlenkedés...(ez utóbbi fogalom a majd' 6 éves Barni találmánya, amelyben Danus lelkes résztvevő). Szerencsére minden "komolyabb" eszetlenkedést (pld:Dorka csokitortájának elcsenése) sikerült elhárítani. Amiről nem tudok, arról talán jobb is...

Természetesen Dorkát a Nagyszülők is megünnepelték, megajándékozva Őt sok szép könyvvel.

Tőlünk is könyvet kapott és a BB legújabb kötete azóta is nagy kedvenc. Krisztől megkapta a kinőtt házicipője mellé a legújabbat, süniset.

Jó napjaink vannak...
Krisz is ünnepelt, idén már a harmadik félmaratonját futotta le! A lányok ennek a teljesítménynek külön örülnek, mert a hazaérkezéskor megkapják a futás után kapott finomságokat.

Dorkával rákaptunk a biciklizésre, ha szép idő van bicajjal megyünk játszóra, már a Margit-szigeten is többször voltunk.
Dorka sokat nőtt a nyáron, lassan esedékes lenne a védőnéni 2 éves állapotfelmérése is... Kicsit szeszélyesebb lett az utóbbi időben. És akkor szépen fogalmaztam...

BOLDOGSÁGOT NEKED TE KICSI LÁNY!!!!!!!!!!!!

Nagylányom nélkül

Mint a múltkor írtam Danusról fotókat kellett nézegetnem a hosszú távolléte alatt...Aztán miután megérkezett, pár nap múlva elküldte Bandipapa a képes és írásos beszámolót az unokás nyaralásról.
A levelet itt közzéteszem, a képekből pedig nagy nehezen válogattam párat:

Tíz nap, kilenc éjszaka Danával

Nem volt semmi ez a nyárvége! Dana Zebegényben és Gödöllőn az eddigi leghosszabb ideig volt velünk, megfűszerezve egy felejthetetlen vácrátóti kirándulással.

Kezdjük Zebegénnyel.

A képekről levehető, hogy mindenféle időjárásból kijutott, de ez csak hab volt a tortán. Dana pont olyan volt, amit eddig tőle megszokhattunk: minden pillanatnak megtalálta az örömét, és miután Ö jól érezte magát így mi sem törődtünk az esetenként barátságtalan időjárással.

Dana eleinte élvezte az „egyedüllétet” babázott, rajzolt, mászkált a kertben, de amikor láttuk, hogy „társaságra vágyik” akkor társasoztunk, vagy együtt fedeztük fel a közeli-távoli környéket. Láttunk gyönyörű lovakat, „akik” mindig előkerültek, ha a legelőjük előtt elmentünk. Lementünk a faluba, megnéztük a Dunát- sajnos a templom zárva volt, csak bekukucskálhattunk- vendégeskedtünk - Dana kicsit tartózkodó volt- és vendégül láttuk a szomszéd gyerekeket is (ez már Danának is ínyére volt).

Dana jókat evett, ivott, éjszaka nagyokat aludt, de nappal nem volt hajlandó egy percet sem alvásra vesztegetni.

Öt nap után mentünk haza, belátva, hogy 36 m² esős időben nem ideális élettér, és Gödöllőn folytatódott a Nagy Nyárbúcsúztató Hancúr, két csúcsponttal, a fodrászat beiktatásával és a Vácrátóti Arborétum felkeresésével. A frizurázást Dana csajos attitűddel abszolválta: csevegett a kedves fodrászlánnyal és hosszas vívódás után nem a hercegnős, hanem az angyalkás variációt választotta, amellyel láthatóan elégedett volt.

A botanikus kert nem volt betervezve, hirtelen ötlettől vezérelve indultunk el, de mint a spontán programok általában, ez is jóra sikeredett. Dana elemében volt, minden új ismeret érdekelte, ahol táblát látott azt mind el kellett olvasni és el kellett magyarázni. Mindenről aztán volt véleménye és beszélt, beszélt, beszélt……

Az arborétum olyan, mint egy állatkert, csak itt a „beutaltak” nem mozognak, kivéve azt a kövek közé bújó kicsi kígyót, amit - a mi és a közelben lévő látogatók legnagyobb csodálatára- Dana fedezett fel. Megtaláltuk az arborétum különlegességét a mocsári ciprust, amelynek légzőgyőkerei babákat, emberi alakokat formáznak, és a végén- desszertnek- volt egy gyerekeknek készített interaktív kiállítás az erdőről, amelyben Dana –már egy kicsit fáradtan - de újabb érdekességeket fedezett fel.

Az utolsó napokban már emlegette a Raktár utcában hagyott családját, különösen gyakran Dorkát. Amikor sokadjára mondta, hogy látni szeretné kishúgát én nagy ravaszul felajánlottam a laptopon a fotók nézegetését. A felháborodott válasz:”De Bandipapa én a Dodót élve szeretném…”

Jó volt együtt lenni, látni, hallani milyen fizikai/mentális fejlődés eredménye a mai Dana, akin az látszik, hogy szeretettel faragjuk, alakítjuk mindannyian ezt a kicsi lányt.

Ezért is mindenkinek csókot/bókot küld a fotós-krónikás Bpapa

Nyárzáró

Visszavonhatatlanul véget ért az idei nyár. Még mindig  nem szoktam hozzá mert olyan hosszú, meleg, jókedvű hónapok vannak mögöttünk és furcsa, hogy egyik héten még benne voltunk a puha, ráérős, lengeruhás napokban, másik héten meg viharos, hideg, gesztenyehullató idő köszöntött ránk.

Persze nem panaszkodok, hiszen semmi, de semmi okom nincs rá. Újraindul a reggeli Apás ovijárat, Dorkával délelőtt szokásszerint piacozunk, játszózunk. A lányok március óta nem voltak betegek (KOPP-KOPP), de azért kis C-vitaminnal, Béres cseppel felkészítem őket az őszre.
Az ősz is tartogat újdonságokat, kipróbáljuk Danával a balettot intézményes keretek között, Dorkával pedig két délelőttre a bölcsődét. Augusztus végén volt egy tanítványom, aki levizsgázott, nagyon jó lenne ha lenne pár diák még, akiket taníthatnék itthon. Kényelmes megoldás, ha  a munka házhoz jön...
Dorka egyre okosodik és napról napra újabb szófordulatokkal, hosszú mondókával, meserészlettel lep meg minket. És pár hónapja álmodik. Először csak nevetgélt, néha nyöszörgött álmában, de aztán néha felriad és sír, hogy:

-Add ide a másik csigáááááát!!!!
vagy
-Vegyél nekem egy másik fagyiiiiiit!!!
vagy
-Idejött egy majom!!!

Danus az utolsó hetet Gödöllőn és Zebegényben töltötte Bandi papáéknál. Furcsa érzés volt mert ilyen hosszú ideig még nem volt távol tőlünk. A hét második felében úgy éreztem nem is emlékszem Danus arcára, kértem is Kriszt, hogy nézzünk róla fényképeket. Aztán megérkezett. Új frizurával és boldogan a nagyszülős gondoskodástól.

Őszi képek még nem készültek, de zárjuk a nyári emlékekkel: