2013. szeptember 4., szerda

Nyárzáró

Visszavonhatatlanul véget ért az idei nyár. Még mindig  nem szoktam hozzá mert olyan hosszú, meleg, jókedvű hónapok vannak mögöttünk és furcsa, hogy egyik héten még benne voltunk a puha, ráérős, lengeruhás napokban, másik héten meg viharos, hideg, gesztenyehullató idő köszöntött ránk.

Persze nem panaszkodok, hiszen semmi, de semmi okom nincs rá. Újraindul a reggeli Apás ovijárat, Dorkával délelőtt szokásszerint piacozunk, játszózunk. A lányok március óta nem voltak betegek (KOPP-KOPP), de azért kis C-vitaminnal, Béres cseppel felkészítem őket az őszre.
Az ősz is tartogat újdonságokat, kipróbáljuk Danával a balettot intézményes keretek között, Dorkával pedig két délelőttre a bölcsődét. Augusztus végén volt egy tanítványom, aki levizsgázott, nagyon jó lenne ha lenne pár diák még, akiket taníthatnék itthon. Kényelmes megoldás, ha  a munka házhoz jön...
Dorka egyre okosodik és napról napra újabb szófordulatokkal, hosszú mondókával, meserészlettel lep meg minket. És pár hónapja álmodik. Először csak nevetgélt, néha nyöszörgött álmában, de aztán néha felriad és sír, hogy:

-Add ide a másik csigáááááát!!!!
vagy
-Vegyél nekem egy másik fagyiiiiiit!!!
vagy
-Idejött egy majom!!!

Danus az utolsó hetet Gödöllőn és Zebegényben töltötte Bandi papáéknál. Furcsa érzés volt mert ilyen hosszú ideig még nem volt távol tőlünk. A hét második felében úgy éreztem nem is emlékszem Danus arcára, kértem is Kriszt, hogy nézzünk róla fényképeket. Aztán megérkezett. Új frizurával és boldogan a nagyszülős gondoskodástól.

Őszi képek még nem készültek, de zárjuk a nyári emlékekkel:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése