2014. január 30., csütörtök

Január

Ahhoz képest, hogy január volt, jó kis hónap volt! Persze sok köszönhető a kegyes, tavaszi időjárásnak, hogy nem fagytunk meg sem kint, sem bent a lakásban...
Jó párszor voltunk Danával korizni, egyre ügyesebb és egyre bátrabb a kisasszony, de volt olyan is, hogy 10 perc korizás után nagyot esett (le akart hajolni egy jégdarabért) és haza kellett jönnünk.
A hónapban két szabad hétvégénk volt, Gödöllőn és Újpesten is aludtak a lányok! Dodónak Gödöllő volt az újdonság, hiszen év végén már öt éjszakát aludt Anyuéknál.
A nagyszülői beszámoló alapján jól telt a gödöllői hétvége, volt kastélylátogatás is Dana idegenvezetésével. Mostantól lehet benyújtani az igényeket a különböző variációkra:






1. nem kérünk unokát, más programunk van
2. csak Danust szeretnénk mert vele olyan harmonikusan, szépen telik a hétvége
3. a két lányt együtt szeretnénk mert tele vagyunk energiával
4. csak Dorkát szeretnénk mert....jobban átgondoltuk, mégsem szeretnénk


Édes kicsi Dorkának (így hívja mostanában Krisz) külön dícséret jár mert kb két hete BUGYIS lett!!!Hurrá! Nagyon ügyes, se nappal, se éjjel nincs "baleset" és mindezt teljesen magától, nulla szülői rábeszélés nem volt mögötte!


Danának is jár az elismerés (Krisztől egy gyönyörő tulipánt kapott) mert felvették a Madách musical tánciskolába és nemsokára elkezdi az előkészítő gimnasztikát. Nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint eljátszani Marika szerepét a Diótörőben.


Krisz egy szombat délután önszántából elkezdett órási bútorokat áthelyezni a lakásban, minek eredménye egy számomra kialakított dolgozó-íróasztal és Dana számára létrehozott lego-szoba. Az íróasztalomat hipp-hopp belaktam, telis-tele van a tankönyveimmel, szótáraimmal és múlt hét óta ott fogadom a tanítványomat is. A lego szoba még alakul, hamarosan kész lesz és dana teljesen birtokba veheti a lego friends figurákkal!
Szóval Krisznek is jár a piros pont!!!

2014. január 13., hétfő

Danáról

Danus belsőleg nem sokat változott az elmúlt években, külsőleg annál inkább.Mostanában gyakran belenézünk 1-2 évvel ezelőtti videókba róla és megállapítjuk, hogy óriási a változás. Bár nem mérem mostanában, de szerintem kb 19 kiló és 110-115 centi magas ez az 5 éves nagylány. Van is étvágya, ami a fogára való (még mindig inkább a húsételek), abból rendes adagot képes belapátolni. Amennyire nem volt kiskorában édesszájú, most annál inkább az, fülig ér a szája ha nassolásról van szó, első helyen áll persze a CSOKOLÁDÉ!!! Szóval megnőtt, erősödött és gyönyörű, enyhén hullámos hajat növesztett. Ez is nagy változás, hiszen kb 3 éves koráig kis golyófeje volt, semmi hajszerkezet.
A temperamentuma nem sokat változott. Egy békés, nyugodt, kiegyensúlyozott, alkalmazkodó kislány a mai napig is, akit csak Dorka tud kihozni a sodrából, ha váratlanul megharapja/csapja/marja. Ilyenkor persze torkaszakadtából kiabál és mindennek elmondja Dorkát.
Nehezen nyílik meg, idegen társaságban sokszor elbújik mögénk, félénkké, visszahúzódóvá válik. Van akivel pár perc után megtalálja a hangot (ilyen volt nyáron Luca v Gödöllőn Fruzsi) és teljesen felszabadult játékba kezd vele. Az óvodában inkább fiúbarátai vannak, Andris mellé színre lépett Ákos is, akik állítólag nemcsak játszótársai Danusnak, de szerelmesek is belé.
-Dana, honnan gondolod, hogy szerelmesek beléd ezek a fiúk?
-Hát mert mindig azon gondolkodnak, hogy kié legyen a Dana.


Kedvenc játékai a Barbie mellett a társasjátékok, logikai játékok és mostanában rengeteget rajzol az oviban és itthon is. A rajzon általában királylány, virág, ház, kutya vagy egy énekesnő látható az X-faktorból.
Félénksége ellenére van benne egy egészséges exhibicionizmus, szeret szerepelni, beöltözni, táncolni, balettozni és ilyenkor csak RÁ kell figyelni.
Próbáljuk Dodó mellet ezt a figyelmet megadni neki, de persze régóta Gödöllő az a hely, ahol Dana 200%osan megkapja az odafigyelést.


-Danus, szeretsz Gödöllőn lenni, ugye? Szerintem az a második otthonod!
-Nem Anya...az az első!


Ha éppen nem veszekszenek Dorkával akkor szerintem nagyon jó testvérek és ebben Danának óriási szerepe van. Tolerálja, elnézi Dodó kicsapongásait, viszont szinte mindig komolyan beveszi a játékba.


Ha újból megszületnék ilyen nagytestvért szeretnék magamnak.
Ha újból megszületnék ilyen lánygyermeket szeretnék magamnak.
Ilyen lányom van.

2014. január 11., szombat

Dorkáról

Dodóról sokat, sokfélét lehet írni, de ha valamit kijelentek, gyakran igaz éppen az ellenkezője is.
Hogy milyen Oláh Dorottya 2 éves 4 hónapos kislány?
Egyrészről egy bújós, puszilgatós, ölelkezős kislány, akit még a mai napig is sokat kell felemelni, kézben vinni és gyakran nem a fáradtság miatt, hanem mert igényli a testi kontaktust, az összebújást.
-Puszilkodjunk! Csókoljunk!-kiáltja el magát nekem vagy Danának és csókra csücsöríti a száját.
De amilyen gyakran bújik, olyan gyakran meg is csap, fejbe vág, megharap, megkarmol, csak úgy...Valamelyik nap ébredés után feküdtünk egymás mellett, puszilgattam, meséltem neki, igazán meghitt volt a hangulat, mire egyszercsak felemelte a katicás éjjeli lámpát és borzasztóan fejbe vágott vele. Már láttam ahogy a magasba lendíti a kezét, de biztos voltam benne, hogy nem üt meg vele. Tévedtem. Danát is gyakran megharapja (2 rétegen keresztül is vérzik a nyoma), haját megtépi. Imádja a kutyákat, mégis van úgy, hogy lendül a lába és rugdosni akarja őket. A nála kisebb gyerekek, pedig kifejezetten veszélyben vannak a közelében mert nyakukat szorongatja, fülüket húzza, marja őket.
Egy éve azt mondtam magamnak, hogy majd biztos hamarosan kinövi. Nem így lett, azóta durvább módszereket alkalmaz, szélesebb körben. Bölcsiben is szoktam mondani, hogy a nebántsvirág külső ne tévesszen meg senkit, van valami agresszió a kislányban.
A bölcsödébe szépen beszokott, nem sír ha eljövök, szeret ott lenni. Mondja is magáról, hogy ő már nagy bölcsis. Igazából az oviba vágyik, illetve kb minden olyan helyre, ahova Danus jár (torna, korcsolya, Gödöllő). Utánozza Danát, amiben csak tudja, táncol ha Dana is, csokit kér ha Dana is, stb...Néha féltékeny rá, hisztizni kezd ha Dana az ölembe ül.
Gyakran játszik Dana játékaival is, Barbie nála is nagy kedvenc. Szereti még a puzzle kirakókat, a duplot és minden olyan játékot, amit fűzni, kötözni kell. (legyen az a téli csizma kikötözése indulás előtt...) Mostanában sláger a boszorkány/medve/farkas előli menekülés, bunkerépítés.
Kis súlya ellenére változatosan és rendes adagokat eszik, gyümölcsöket, zöldségeket, natur joghurtot nagyon szereti és most nagy kedvenc a cékla, uborka, csalamádé.
Félig szobatiszta, elutasítja a pelust, bugyi kell neki, de azért történnek balesetek...
Sok mondókát, éneket ismer és mostanában improvizál és átírja a dalok szövegét. Rengeteget magyaráz, fontoskodik, irányít. Néha nem forog olyan gyorsan a nyelve, mint ahogy ki akarja mondani a gondolatait.


Ha Danussal veszekszenek Dana gyakran enged és aztán rákezdi:
-Okos enged, szamér szenved, én vagyok az okos, te vagy a szamár!
Mire Dodó felcsattan:
-Nem!!!Én okos szamár vagyok!


Dodószáj:
-Anya, mit csináljunk ezzel a kockával? Szerintem vigyük el a mostohának...de itt nincs is mostoha!


-Anya, beszéljük meg, hogy ki bábozik, te vagy te? Szerintem te, mert te vagy a vicces!


Ha-ha-ha...

2014. január 4., szombat

Karácsony

Amilyen spontán, olyan zökkenőmentesen és nyugodtan alakultak idén a karácsonyi előkészületek. 23-án este a tanítás után lázas csomagolásba kezdtünk, aztán jól elrejtettem az ajándékokat. (magam elől is így Szenteste igen csak törtem a fejem, hogy mit hova dugtam el...)
Másnap már 10 körül levittük a gyerekeket sétálni, levegőzni, közben sült a sajtos csirke a sütőben. Amikor dél felé indultunk fel, Krisz kitalálta, hogy elmegy a kocsmába, iszik egy-két sört...Danus jó utat kívánt neki és mentünk ebédelni. Mire leültünk az asztalhoz jött is Krisz a "kocsmából" és együtt ebédeltünk, közben Krisz lepantomímezte, hogy a fa nem is nagy, nem is kicsi és kint van a lépcsőházban. Gyerekek ebéd után, gond nélkül elaludtak és jött a remek, új ötlet, hogy feldíszítem alvásidőben a fát kint a lépcsőházban! Krisz bent kötözte a díszeket, én kint sapkában akasztgattam a fára. Amikor a gyerekek felébredtek kis mesenézés után kitaláltuk, hogy legyen a madaraknak is karácsonyuk és vigyék le a kissé avas kölesgolyót a kertbe. Öltöztek, mentek is le velem mert Krisznek hirtelen "fájni kezdett a hasa". Én gyerekekkel le, Krisz fát be a lakásba, aztán jött le, én fel elvégezni az utolsó simításokat és beengedni a Nagyszülőket. A forgatókönyv innen már a szokásos. Zene, sötét, csillagszóró és a két kipirult, meglepett kis arcocska...
Finom vacsora és rengeteg ajándék a fa alatt.
Másnap Éviékkel, Anyuékkal étteremben ebédeltünk, harmadnap pedig Évi mama finom sült kacsáját ettük Gödöllőn.
A Bartos Erika könyvek, a fiú Ken, a teáscsésze készlet, a balettos-zenés könyv, a nyaklánc és a többi szép ajándék nagy örömöt szerzett a lányoknak.
Az ajándékokat köszönjük a Jézuskának, az Angyaloknak a finom ételeket pedig a Nagymamáknak!

Néhány nappal Karácsony után:
-Dodika, mit kaptál a Jézuskától?
-öööö...KARÁCSONYT!!!!!!!!

madáretetés:
Éva mama névnapjára:
Bandi papa activytizik:
Ajándékbontás:
 
Karácsonyi ebéd :
Gödöllői ebéd:
Csillagszóró:
 
Kiskarácsony-Nagykarácsony:
Nagymamák és kisunokák: