Szerepjáték

Elég régóta szerepjátékozunk már itthon. Eddig boltosat, királynőset, nyuszisat játszottunk, pár hónapja ezeket a ligthos szerepeket felváltották a gonosz boszorkányos, ravasz rókás, hétfejű sárkányos szerepek. Mostanában a csiribi-csiribá varázsszavakkal átváltoztat minket és aztán borzong. A hétvégén Krisz volt a ravasz róka, aki egyszer Danust, egyszer engem rabolt el. Amikor a róka engem ejtett fogságba, Dana jött és egy óriási fakanállal fejbe csapta a rókát. Úgy igazán.
Nála összeolvad még a valóság és a mese/képzelet világa, hiszen hosszan csodálkozott azon, hogy Krisznek vérzik a feje az ütéstől. Néha magát is elvarázsolja. Múltkor éppen jávorszarvassá varázsolt engem és saját magát. Addig hancúrozott a memlétező agancsával, hogy beütötte a fejét és sírni kezdett. Aztán a hüppögés közben megszólalt:- Most már visszaváltozom Danává! Biztos, ami biztos...
Sokszor bemegy a sötét fürdőszobába és aztán jajjgatva rohan ki, hogy sárkány van bent. Ha a mesében van egy kicsit félelmetesebb rész rögtön az Apja ölébe pattan és onnan kukucskál. Nem kell horrorra gondolni, múltkor egy lepkét kergetett a kisvakond és attól ijedt meg.
Ami még vicces, hogy nem mindig tudja, hogy mit is jelet pontosan egy-egy kifejezés.
Társajáték közben mondom neki, hogy dobjon nagyot és akkor sokat léphet előre. Ő fogja, jól megrázza a dobókockát és elhajítja a szoba túlsó végébe.
Ha viccelünk, hogy berúgunk a pezsgőtől, fogja magát és belerúg Krisz vagy az én lábamba.
Továbbra is dübörög a miért korszak:
-Apa, hallgassuk meg ezt a CD-t!
-Jó, akkor beteszem.
-Miért?
Persze az élet nem csak móka és kacagás. Néhába tündéri kislányunk tiszta zizi lesz. Mint most hétvégén. Olyan dolgokat művelt, hogy két nap alatt többször mondtam ki a NEM szót, mint az elmúlt 3 év alatt. És a hallása is romlott. Vagy legalábbis szelektív.

Dodóka köszöni nagyon jól van! A nyálbuborék-fújás után most a sikítás a kedvence. Nekünk is. Sikít ha tetszik neki valami, sikít, ha valami baja van.
És megduplázta a születési súlyát!!!