2010. december 27., hétfő

Karácsony

Ha lett volna nálam egy "megtelt" feliratú tábla, akkor azt 24-én este kitettem volna a lakásajtóra. Dana annyi ajándékot kapott, hogy egy ovis csoportnak is elég lett volna. Könyvek, Thomas mozdony, dupló, orvosi táska és még sorolhatnám. Dana is érezte, hogy sok a jóból, egyszercsak fogta magát és kiment az előszobába játszani az Apja sáros cipőjével és egy óriás cipőkanállal. Erre jegyezte meg frappánsan Bandi papa, hogy egy gyereknek néha a sz...s wc-kefe a legjobb játék.
Egyébként nagy volt a körítés az ajándékozás előtt. Krisz Danát elvitte a Vörösmarty térre,én itthon díszítettem a több, mint 2 méteres (juppijé!!!)fát.
Fa feldíszítve, Nagyszülők a szobában, csengő csilingel és jön be Dana. Ott volt a csoda a szemében. Estére nagyon elfáradt, minden mellébeszélés nélkül hazatessékelte a vendégeket: Évi mama megy Gödöllőre, Györgyi mama Újpestre-mondta félig a kanapén feküdve.
Mi Krisszel megnéztük a Karácsonyi ének című filmet, ahogy tavaly és azelőtt is tettük.
A Szenteste a Nagyszülőkkel, itthon telt, sok nevetéssel, finom ételekkel. Ahogy néztük Danát, aki Jutka nénire (mire másra???) táncol, átfutott az agyamon, hogy nem is kell több. Csak így együtt, egészségben, szeretetben.
25-én Petihez, 26-án Gödöllőre mentünk ebédelni.






És Dana művészi vénája is erősödött az ünnepek alatt. Egyik délelőtt mézeskalács sütéssel múlattuk az időt. Ő gyúrta, gyúrta a saját adagját, egyszercsak felkapott a tálcáról pár formát és odaragasztotta az ablakra. (nesze neked ablakpucolás...)

Én pedig megkaptam életem egyik legszebb ajándékát...

2010. december 12., vasárnap

Halász Judit

Dana születésnapjára koncertjegyet kapott. Nagyon-nagyon régen én is voltam Halász Judit koncerten, ezért(is) szerettem volna, ha Danus is részesül ebben az élményben. Így együtt feledhetelen volt. Mindketten élveztük. Dana azért mert élőben látta nagy kedvencét és hallotta az ismert dalokat, én meg azért, mert határtalan boldogság töltött el aznap reggeltől fogva, hogy ilyen aranyos, kedves kislányom van, mint Dana.
Hogy könnyes lett-e a szemem a Dal ugyanaz marad című számon?-Igen.
Táncoltunk-e Danussal a Szitakötőre?-Igen.
Ringattam-e az ölemben a Csiribiri alatt? -Igen.
Dana a búcsúdal alatt átadott Jutka néninek egy szál rózsát. Azt hittem más szülő is gondol erre, de csak mi voltunk ilyen szentimentálisak. Jobb is volt így. Bezsebeltem egy pár plusz dícséretet Danamanóra.
Mivel a koncerten tilos volt fotózni teszek pár nyári képet ebben a cudar időben talán jól fog esni...

http://www.tunewiki.com/lyrics/halasz-judit/a-dal-ugyanaz-marad-s855415.aspx



2010. november 29., hétfő

Képek 1. rész

Ime a két részes szülinap megörökített pillanatai. Az Anyukák talán jobban élvezték Krisz bábelőadását,mint a gyerekek. Volt eszem-iszom,dínom-dánom, gitározás,felfordulás:




A NAGYszülős köszöntésre Dana igazán meghatódott...


2010. november 24., szerda

2010. 11.24.

04:30.Kidobott az ágy, képtelen voltam visszaaludni.Egyértelmű: nagyon -nagyon izgatott vagyok pár napja, aminek ma reggel van a csúcspontja. Dana 2 éve éjfél után 20 perccel megszületett. Miért sírok ezen??? Biztos a kialvatlanság tesz ennyire szentimentálissá. Megyek is a dolgomra.
06: 30. Az ünnepelt még alszik (ma csak egyszer ébredt éjjel!),előkészítettem a szendvicsre valókat, csináltam gyümölcssalátát, befejeztem a tortát és öntöttem magamba a kávét. Lakás tegnap este óta lufikkal, szerpentinekkel van tele. az izgatottság és az érzékenység határait feszegetem. Ébredj már kicsi lány!



14.30. Dana elaludt, miután másfél órát futkározott, lógalábázott, pörgött a játszótéren. Megyek és elvégzem az utolsó simításokat.
(És igen, természetesen pityeregtem reggel,amikor lelkesen boldog szülinapot kívántam neki. Csak azért nem engedtem szabadjára a könnyzáport mert Krisz vette kamerával a köszöntést.

20.30. Dana alszik,vacsora és fürdés nélkül.Minden vendég elment. Nagyon jó volt, sok jó ember egy helyen. Itt volt Vince (8 hón.), Lizi (14 hón.), Bogi (16 hón.),Bodza (2, 5 éves), Barni (3 éves), Barna (4, 5 éves)
Képek hamarosan!!!

2010. november 18., csütörtök

Adatok-tények

Közeledik a 2.szülinap, emiatt felhívott a védőnő, hogy járuljunk hozzá egy formanyomtatvány kitöltéséhez. Ám legyen. Ma megjártuk a méricskélést, ahol Dannak többek között mellbőséget(????) és a legújabb tavaszi kollekció miatt fejkörfogatot is mértek. Persze a két alapvető is megvolt: 85 centi és 11 kiló 36 deka!
Azt mondták manöken alkat, én csak helyeseltem..
Pszichomotoros fejlődése normális, és beszámolóm szerint a védőnő rávágta, hogy olyan, mint a nagykönyvben, 2 éves kora körül kezdődik igazán az akarat kimutatása, a dackorszak.(Dana új viselkedésformákat vett fel az utóbbi hetekben, amelyek a hangos kiabálásról, NEEEEM-ekből és DE IGEN-ekből állnak.)
Ez is eljött. Egyébként nagyon tetszik a lányom, jófej. Valamelyik nap odahoz egy régi csörgőt: "Tessék Anya, amikor kicsi voltál játsszál vele!"





UI: Amikor indultunk volna haza, a védőnő a kezembe nyomott egy fénymásolatot, amit becsúsztattam a babakocsiba és csak tegnap vettem elő. Meglepetten olvastam a címét: Az iskolaérettség
Nem korai ez????

2010. október 27., szerda

Muzsika



Dana egy hét alatt túljutott a betegségen, a lázzal együtt a hiszti is elszállt és visszaköltözött a zenés jókedv a mindennapokba. Ez nálunk szó szerint értendő. Biztos minden kisgyerek szereti a zenét, de nekünk Dana az első és egyetlen, akinél ilyen korban már észrevesszük a zene iránti vonzalmát. Egész nap szól valami zene. Napközben rádió vagy cd, este 6 után pedig Krisz szolgáltatja a talpalávalót.Furcsa hallani egy 2 éves kislány szájából a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás c. számot, főleg az egy vodkától erős vagy és bátor sorokat, de ez megy itthon minden este...Krisz gitározik, Dana énekel.Megkülönbözteti már a számokat a rádióban és ami tetszik neki azt: "Jó zene"-megszólalással kommentálja. A gyerekdalok legtöbbjét kívülről fújja és pár hete első számú kedvenc lett Halász Judit, Danusnak A JUTKA NÉNI. Ma este megkérdeztem ki a kedvence, mire habozás nélkül rávágta, hogy Jutka néni és Vakondka.
Persze ilyen zenei vonzalomra Apukáján kívül a Nagyszülők is felfigyeltek, így Dana 2 éves korára jelentős hangszerállománnyal bír, amelyek közül első számú kedvenc a szájharmonika.
Egyszóval muzikális a manó, szájharmonikázás közben úgy néz ki, mint egy töpörödött utcazenész.El is gondolkoztam, hogy ha nem lenne ilyen hideg...
De nem küldöm ki a Vörösmarty térre, helyette viszont néptáncolni viszem, ahogy lehet.

2010. október 17., vasárnap

Betegség

Dana kedd óta beteg. Előtte a 15 hónapos oltástól volt láza, akkor nem úsztuk meg a lázgörcsöt sem. Ez elég régen volt ahhoz, hogy elfelejtsem milyen is a beteg gyerek...
Kedden Anyu riasztott, hogy túl piros Danus arca. Én siettem hozzá, lázmérővel, gyógyszerrel. Sajnos Anyunak beigazolódott a gyanúja: magas láz. Három napig éjjelente 39 fok körüli mértéket mértünk vagy állapítottunk meg kézrátétellel.Sajnos egyszer megint begörcsölt,szerencsére csak kicsit és idejében megkezdtük a hűtőfürdőt.Levittem a gyerekorvoshoz, aki megállapította, hogy "valami vírus". Ennél pontosabb volt Dana ön-diagnózisa, aki csak azt hajtogatta az első napokban, hogy: "Valami baja van Danának. Fáj a hasa, lába,feneke, Anya simizze meg."
A lázon kívül, igazából semmi más tünete nem volt a 4.napig, amikor is apró piros pötyökkel lett tele a teste,főleg a feje. Ez akár a 3 óránként beadott lázcsillapító mellékhatása vagy esetleg a betegség utó-tünete is lehet. Mára jobban van, még lassú, néha szédeleg és nincs kedve semmihez.Sok-sok türelemre van szükség egy beteg gyerekhez, ezt felejtettem én el a régóta tartó egészséges állapot miatt. Amikor a szokásos séták, barátnőzés,szomszédolás,motorozás, jóevés helyett egyszercsak itt maradunk a négy fal között egy kedvetlen, levert, nyafogó beteg manóval, akit priznicelni és hideg vízbe kell tenni. Nehéz volt.
Ami még társult ehhez az állapothoz,az az elmúlt napokban produkált hiszti. Eddig ilyet még nem tapasztaltunk, nem is tudtuk hogyan kezeljük. Mára felszerelkeztünk egy hisztiellenes (reméljük) csodafegyverrel és kitaláltuk hogyan fegyverezzük le Hisztéria kisasszonyt.
Remélem a piros pöttyök elmúltával a hiszti is tovaszáll és visszakapjuk az egészséges, hisztimentes Tündérmacilányt. A képek a láz előtti hétvégén készültek, Gödöllőn.


2010. szeptember 22., szerda

Gödöllő

Az úgy volt...
hogy Dana az elmúlt két hétvégét Gödöllőn töltötte.Újból szembesültem vele, hogy milyen nagylány már, mennyire hamar felfogja a dolgokat, megérti,hogy mit jelent az hogy ő máshol, anya-apa itthon alszik. És nemcsak megérti, hanem örömmel fogadja a változásokat! A beszámolók és a fényképek szerint a nagyszülők és Dana is remekül érezték magukat.
Hasonlóan én itthon. Persze időnként rámtört a manóhiány,de olyan sok mindent megcsináltam,elintéztem,hogy nem volt időm Danára gondolni.
Nagyon örülök, hogy Kisnémedi után már Gödöllőn is otthon érzi magát a kislány.
És akkor pár kép:



2010. szeptember 13., hétfő

Lizi

Vasárnap délután vendégségben voltunk Lizinél, aki aznap tartotta születésnapját. Már ő is 1 éves... Nagyon ügyesen tipeg, hipp-hopp elmúlik az a 10 hónap különbség a két csajszi között.
Azért furcsa érzés tört rám, milyen nagylány ez az Oláh Daniella...A rengeteg finom szendvics és édességen kívül megkaptuk a széplaki fotókat:





Lizus számumkra fontos napon született, Krisszel szeptember 13án láttuk meg egymást először...Lámúr volt első látásra.

2010. augusztus 24., kedd

Augusztus

Újra itthon.Augusztus elejétől fogva ismét telkeztünk. Gyakorlatilag kiköltöztünk,Dana három hétig folyamatosan nyaralt, én ingáztam Kisnémedi és Budapest között. Nagyon melegek voltak,Dana sokat fürdött a medencében, a kertben szedte és rögtön ette a szedret, barackot, paradicsomot.

A szomszédban lakó Dorka kecske jóvoltából friss tejet ivott minden nap. Arany élete volt. Nekem is jól telt a hónap,új tanítványom lett és pár helyen Krisszel is voltunk.
Az óbudai Quimby koncert életem első 5 koncertélménye közé került. Nyár, szabadtér, és a Most múlik pontosan... Kell ennél több?
Kilátogattunk a Szigetre is,a Madness mellett sok koncertbe belehallgattunk, horgásztunk, hajóztunk és egy sorselemzőtől megtudtuk milyen energiákkal rendelkezünk.Aztán a hó végén még egy Pál utcai fiúk koncertis belefért.
Szerencsére Krisz is kijött pár napra Némedibe és IGAZI CSALÁDI NYARALÁS alakult belőle. Voltunk Vácon, Veresen a Medveparkban, falunapot is látogattunk.Krisz finomakat bográcsolt, sütöttünk grillen halat is.




Danáért mindketten egyre jobban odavagyunk. Nem is lehet mást csinálni. Ahogy mondja a manóhangján, hogy Anyának és Apának vagyok a Mindene,egyszerűen elolvad az ember. Homokozás közben simogatja az Apja karját, nekem átfogja a nyakamat és azt mondja halkan: Dana szereti Anyát.


Egy fekete pont azonban jár neki. Játék közben hirtelen nekemugrott, letörött a metszőfogam. A fogorvosom szabin. Szóval akivel mostanság találkozok....csak szólok.

2010. július 23., péntek

Balaton

Így váljon valóra minden álmom.Tavaly a füredi nyaralás után eldöntöttem, hogy ha tehetjük Danát minden évben elvisszük a magyar tengerhez. Idén (Évi és Andi jóvoltából ) Széplakon töltöttünk majdnem 2 hetet.
Egyszerűen nagyszerű volt! Kánikula (én bírtam...), 28 fokos víz ( Dana bírta), biciklizés hármasban Krisszel és esti scrabble-partyk a Németh családdal. (Andi törtjege mindent vitt!!!!).
Dana egy vizimanó. Nem tudtuk kivenni a vízből, vagy ha mégis sikerült kanyarodott vissza a stéghez és
mondogatta: Dana bemegy...
A kishajóban nem nagyon ült meg, ellenben rúgkapált, fröcskölt, sikongatott a vzben. A beszéde megint sokat fejlődött, sokat viccel:
Pld vásárlás közben mondogatom neki:
-Dana hol a paradicsom?
Mire ő: -Nincs itt. Dolgozik.
Egyik délelőtt ücsörgött a kertben, egyszer csak megszólal: -Apa nem beszélget velem. Dolgozik. Szegény Apa.
Mert hogy Krisz csak hétvégeken csatlakozott hozzánk.

A homokozás nagy sláger, pláne vízzel:
Lizivel:
Apja s lánya:


Lehet, hogy rúdtáncos lesz?

Tízórai a szabadban:


Nekünk a Balaton a Riviéra....
Jövőre?

2010. július 4., vasárnap

Zebegény

Ismét a hátunk mögött egy jó kis hétvége!!!A hétvégét Zebegényben töltöttük hármasban, illetve szombaton Évi mamával kiegészülve négyesben. Már nagyon vártam, hogy Danáról hosszabb időre levehessem a pelust és pancsolhasson. Így is lett. Ő mindketőt nagyon élvezte, mi a pelenkanélküliséget kevésbé. Úgy éreztük, hogy időnként kölyökkutyát tartunk, mert Danát ahol érte a szükség oda alkotott/csurgatott valamit.
Sebaj! Lesz ez még így se. És akkor pár kép:






Sajnos szombat délután Évi mamával történt egy autóbaleset, amely beárnyékolta a hétvégét. Nincs nagyon nagy baj, de kórházi kezelésre van szükség:




gyógyulj meg Mama!!!




2010. július 2., péntek

Millenáris

Néha olyan érzés fog el ezen a nyáron, mint anno Belgiumban. Ott a sok esős nap után ha jött egy kis remény arra, hogy enyhül az idő rögtön mindenki kivirult,kipakolta a kerti bútorait, beüzemelte a medencét. A hétre kánikulát jósoltak, így szinte egész héten kint voltunk a szabadban, a Millenáris parkban többször is. Persze nem egyedül, Danának gyerek- Anyának felnőtt-társaság dukál.
Dana
vagy kukucskálta a 3 hónapos Vincét:

Vagy flörtölt Barnival:


Vagy kölesgolyót majszolt:


Vagy pótolta a folyadékveszteséget:Vagy halakat nézegetett:


Igazán jól telnek így a napok, Anyukák (alkoholmentes) söröznek, Gyerekek mezítláb rohangálnak, csak a szegény Apukák dolgoznak.