Az utcán

Néha furcsa hangulatban, az utcát járom egymagamban (na jó, nem Danával, néha hármasban az Apjával) és találkozok,beszélgetek idegenekkel. Ez eléggé új szokás nálam (kb mióta Danát sétáltatom), régen sokkal zárkózottabb voltam az utcán.

De ma már!!!! Vagy engem/minket szólítanak meg, vagy én mesélek két villamosmegálló között a szemben ülőnek.

Sokáig azt gondoltam, hogy ilyen baba, mint Dana csak egy van. Mióta járom a várost, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Minden harmadik nagymamának PONT ilyen aranyos, PONT ekkora, PONT ilyen mosolygós unokája van. Sejtettem, hogy kisszériás magyar termék az én lányom.

Van egy csoport (általában szintén az idősebb korosztály), akik szerint Danának a legjobb. Ezt akkor mondogatják, ha a baba a kenguruban nézeget vagy a babakocsiban szundikál.

Vannak, akik csak ürügyként használják a babát: "Jaj, de aranyos picibaba"- kezdik, de rögtön rákezdenek a mondókájukra, miszerint itt pár év múlva vad kapitalizmus lesz, se gyed, se családi pótlék.

A hittérítők is szeretnek minket, ellátnak több hétre való olvasnivalóval és 3 napos konferenciára meg éjjeli virrasztásra invitálnak. Ez utóbbiban sajnos mostanság erősen részem van, eszem ágában sincs ezt nyilvánosan, idegen helyen művelni.

Eddig a legviccesebb (hazáig mosolyogtam utána) mégis az az idős néni volt, aki egy korsó sörrel az egyik, lángossal a másik kezében megsajnálta a kenguruban alvó Danát:

-"Szegény baba!"

Megálltam és megkérdeztem:

-"Miért is?"
-"Mert lóg a keze, lába!!!"

Hát persze!!!Lógalábalóga, nincsen semmi dóga!!!