Nem, nem lettem hirtelen vallásos és nem kezdek el ódákat zengeni hitről és szeretetről. Csak már egy ideje érik bennem az érzés, hogy megállapítsam milyen szerencsésnek érzem magam. Hogy visszagondolva az elmúlt évre, milyen jó évünk volt. Nem tudom, hogy van e benne valami, mindenesetre én elhiszem, hogy igen...egyszer hallottam, hogy amilyen az ember szilveszter estéje, olyan lesz a rákövetkező éve, az lesz rá a jellemző.
Nagyon jó kis utazgatós évünk volt. Nem utaztunk messzire, nem utaztunk hosszú időre, de minden egyes nap emlékezetes marad számunkra.
Ahol van kisgyerek a családban az biztos, hogy tudja, hogy a felnőtteknek mennyire nehéz beszélgetni, milyen nehéz nem játékokról beszélni, vacsora közben nem épp egy szerepjátékot játszani, milyen nehéz összetett mondatokat kimondani.
Ezért fontos néha a gyerek mentes társaság. Hogy az elkezdett mondatokat be lehessen fejezni, hogy meg lehessen fogni a másik kezét, hogy érezzük/ éreztessük a társunkkal, még mindig ugyanolyan fontos számunkra.
Tavaly Krakkó főterén mondtunk egymásnak BUÉK-ot és kívánunk egymásnak sok utazást!
A lengyel útról hazafele volt egy újévi sorsolás, amin Krisz megnyerte a fődíjat. Élményszánkózás Semmeringen. Szánkózni nem szánkóztunk, viszont egy napot síeltünk egy csodaszép napsütéses napon. Aztán elkezdtük tervezni a párizsi utat...
11 éve szerveznek az iskolai német tanárok adventi utat Bécsbe. Együtt még nem voltunk, így egy kis rábeszélés után Krisz is ráállt és egy napot eltöltöttünk a sógoréknál. És milyen jó volt! Hideg volt, fáztunk, de mi csak mentünk - mentünk mint Kudlik Juli a deltában.
Ezek a napok most már örökre megmaradnak nekünk.
Sosem fogom elfelejteni a készülődést, a pakolást, a síelés közbeni hideg sört, a párizsi bagett ebédjeinket, a bécsi forralt bort.
Egy-egy útról abszolút feltöltődéssel érkeztem meg, így sokáig nem zavart utána a belém fojtott szó :)
Akik nélkül ezek a kiruccanások nem valósulhattak volna meg : a nagyszülők. Köszönet és hála érte, hogy vannak, és hogy ilyenek, amilyenek :)
