Kedves aggodó szülők és nagyszülők!
Letettem. Nem akarok többé cumizni. Már évek óta mondogatjátok nekem, de csak most jutottam el idáig. Mivel napi szinten több órát cumiztam-főleg éjszaka 10-11 órát-nagyon nehéz volt abbahagyni. Úgy érzem lelkileg kötődtünk egymáshoz: én és a cumim. Sose kellett nekem plüss alvóka tudjátok...csak a cumi, meg a hajcsavargatás. Ettől tudtam ellazulni, megnyugodni.
Ígértetek nekem évek óta fűt-fát, pezsgőzést, bulit, ajándékot, de engem ez nem érdekelt. Azt hiszem nem fogtátok fel, mit is jelentett nekem a cumizás, hogy is gondoltátok, hogy lecserélem valami ajándékra???!!!
Furcsák vagytok, hiszen pár hónaposan ti nyomtátok a számba és hogy örültetek, hogy nem köpöm ki, hanem beszívom. Aztán eltelik pár év és azért könyörögtök, hogy ne csináljam.
Nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de valami bekattant a fejembe és ugye ti mondogatjátok mindig, hogy minden fejben dől el. Szóval néztem Gödöllőn a mazsorett bemutatót és Bandi papa folyamatosan duruzsolt a fejembe a cumi negatív hatásairól. Akkor, vagy amikor kiesett a tejfogam, nem tudom már, de bekattant, hogy én ezt nem akarom csinálni. Mondtam is anyának: szerettem cumizni, szeretnék még, de már nem akarok. Vége.
Tudom, hogy örültök, és még nem is nagyon hiszitek el. Pedig ez van.
Nagylányabb lettem.
Majdnem hat éves.
Táncoslány.
Nagycsoportos.
UI: köszönöm a bulit, amit szerveztetek, a dupla pezsgőzést és az Anyával és Papával hármasban töltött szuper napot a Vidámparkban.
Daniella
2014. június 24., kedd
2014. június 19., csütörtök
Dana tánca
Januárban az óvónő küldött egy emailt, amelyben tájékoztattak bennünket, hogy a Madách Tánciskola felvételt hírdet óvodások részére. A felvételi másnap volt, Anyuék jöttek Dorkára vigyázni, mi pedig elmentünk Danussal. Dana bement egy balett terembe kb 10-15 kisgyerekkel együtt és kb 20 perc múlva túl is volt a felvételin. Hozzáállás, fegyelem, testtartás, ritmusérzék rendben, Dana februártól heti két alkalommal járt a tánciskolába, előkészítő gimnasztikárára. Sokat tornáztak, nyújtottak, zenére mozogtak és tavasztól készültek a júniusi vizsgaelőadásra. Ennek az előadásnak voltunk részesei szombaton a Stefánia palotába.
Danust már 1 órára oda kellett vinni, két főpróbájuk is volt a 3-kor kezdődő bemutató előtt. Minden elismerésem Dana előtt, aki nélkülünk volt 1-f5ig mert csak az előadás szünetében engedték ki őket. Dana elmondása szerint: "Rossz volt iyen sokáig ott lenni, de kibírtam."
Olyan érett már ehhez is!!!Megértette, hogy tét van, feladat van, ki kell bírni az esetleges kellemetlenségeket is!
Az előadásuk aranyos, megmosolyogtató, megható volt...Danus láthatóan zavarban volt és zavarta a rivaldafény is. A végén fáradtan, de úgy érzem büszkén érezte magát. "Fellépésem volt tegnap."-mesélte másnap a telki szomszédnak.
Gratulálunk!!!Büszkék vagyunk.
És szeptembertől folyt.köv.

2014. június 10., kedd
Nyárelő
Szaladnak a hetek, egyre gyorsabban lapozok a naptáramban...Mostanában ahogy közeledik Dodó szeptemberi szülinapja jobban (még jobban) értékelem az együtt töltött időt. Azt hogy lógatjuk a lábunkat a játszón, komótosan kisétálunk a piacra és amikor csak akarunk felpattanunk a biciklire és kimegyünk a szigetre...Megkaptuk a hivatalos határozatot, Oláh Dorottya megkezdi a 2014/15ös tanévet a Meseerdő oviban. Eltelt ez a második három év is...Sajnálom hogy vége? igen. Örülök, hogy többet taníthatok és könnyebb lesz a lányokkal? igen.
Skizofrén egy állapot ez az anyaság!!!
Mindenesetre azt hiszem a legjobb évünk következik, hiszen mindkét lány ovis, egy intézményben, pár lépésre egymástól!
Dodó nem sokat változott...az egyik pillanatban megzabálom, olyan kis bújós, puszilgatós tündér, aztán vannak hullámvölgyek, főleg a du-i alvások körül...ilyenkor kikészít...már Krisz is beszólt, hogy hallja ám, hogy milyen csúnyán beszélek a Kisdodikával...hahaha, neki könnyű, apás napokon csak az angyali arcát mutatja a legkisebb. Anyával meg kimutatja a foga fehérjét!!!
De persze imádom. Állítólag olyan mint én...Krisz sokszor mondja...
Dorka vicc:
-Annyira imádom a cumimat, hogy el se fogok repülni!!!
-Anya! Ne beszélj ilyen hangosan mert ripityára törik a fülem!!!
-Kérsz vizet, Dorka?
-Igen. Köszönöm nem.
-Anya, nevetséges ez a bili, ugye?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)