Már kijavítja ha Dodónak, Dongólánynak, Kismacskának hívom. Hogy Ő nem Dodó, hanem Do(r)ka!!!
Tavaly a hosszan elhúzódó hf-os vírus után nem akartunk gyereksereget hívni a szülinapra, csak családilag ünnepeltünk. Idén pedig valahogy hirtelen döbbentünk rá, hogy már nem nyár van, hanem elkezdődött az ősz, amelynek 9. napján : SZÜLINAP!!!
Szerencsére a kis barátok, bnők is hasonló korúak így nem okozott gondott hamar összerázni a vendégsereget. A mi lányainkat is beleszámolva hét kis apróság csinálta a hangulatot aznap délután.
Volt ágyonugrálás, tortaevés, bújocska, eszetlenkedés...(ez utóbbi fogalom a majd' 6 éves Barni találmánya, amelyben Danus lelkes résztvevő). Szerencsére minden "komolyabb" eszetlenkedést (pld:Dorka csokitortájának elcsenése) sikerült elhárítani. Amiről nem tudok, arról talán jobb is...
Természetesen Dorkát a Nagyszülők is megünnepelték, megajándékozva Őt sok szép könyvvel.
Tőlünk is könyvet kapott és a BB legújabb kötete azóta is nagy kedvenc. Krisztől megkapta a kinőtt házicipője mellé a legújabbat, süniset.
Jó napjaink vannak...
Krisz is ünnepelt, idén már a harmadik félmaratonját futotta le! A lányok ennek a teljesítménynek külön örülnek, mert a hazaérkezéskor megkapják a futás után kapott finomságokat.
Dorkával rákaptunk a biciklizésre, ha szép idő van bicajjal megyünk játszóra, már a Margit-szigeten is többször voltunk.
Dorka sokat nőtt a nyáron, lassan esedékes lenne a védőnéni 2 éves állapotfelmérése is... Kicsit szeszélyesebb lett az utóbbi időben. És akkor szépen fogalmaztam...
BOLDOGSÁGOT NEKED TE KICSI LÁNY!!!!!!!!!!!!
2013. szeptember 23., hétfő
2013. szeptember 10., kedd
Nagylányom nélkül
Mint a múltkor írtam Danusról fotókat kellett nézegetnem a hosszú távolléte alatt...Aztán miután megérkezett, pár nap múlva elküldte Bandipapa a képes és írásos beszámolót az unokás nyaralásról.
A levelet itt közzéteszem, a képekből pedig nagy nehezen válogattam párat:
A levelet itt közzéteszem, a képekből pedig nagy nehezen válogattam párat:
Tíz
nap, kilenc éjszaka Danával
Nem volt semmi ez a nyárvége! Dana Zebegényben és
Gödöllőn az eddigi leghosszabb ideig volt velünk, megfűszerezve egy
felejthetetlen vácrátóti kirándulással.
Kezdjük Zebegénnyel.
A képekről levehető, hogy mindenféle időjárásból
kijutott, de ez csak hab volt a tortán. Dana pont olyan volt, amit eddig tőle
megszokhattunk: minden pillanatnak megtalálta az örömét, és miután Ö jól érezte
magát így mi sem törődtünk az esetenként barátságtalan időjárással.
Dana eleinte élvezte az „egyedüllétet” babázott,
rajzolt, mászkált a kertben, de amikor láttuk, hogy „társaságra vágyik” akkor
társasoztunk, vagy együtt fedeztük fel a közeli-távoli környéket. Láttunk
gyönyörű lovakat, „akik” mindig előkerültek, ha a legelőjük előtt elmentünk.
Lementünk a faluba, megnéztük a Dunát- sajnos a templom zárva volt, csak
bekukucskálhattunk- vendégeskedtünk - Dana kicsit tartózkodó volt- és vendégül
láttuk a szomszéd gyerekeket is (ez már Danának is ínyére volt).
Dana jókat evett, ivott, éjszaka nagyokat aludt, de
nappal nem volt hajlandó egy percet sem alvásra vesztegetni.
Öt nap után mentünk haza, belátva, hogy 36 m² esős
időben nem ideális élettér, és Gödöllőn folytatódott a Nagy Nyárbúcsúztató
Hancúr, két csúcsponttal, a fodrászat beiktatásával és a Vácrátóti Arborétum
felkeresésével. A frizurázást Dana csajos attitűddel abszolválta: csevegett a
kedves fodrászlánnyal és hosszas vívódás után nem a hercegnős, hanem az
angyalkás variációt választotta, amellyel láthatóan elégedett volt.
A botanikus kert nem volt betervezve, hirtelen
ötlettől vezérelve indultunk el, de mint a spontán programok általában, ez is
jóra sikeredett. Dana elemében volt, minden új ismeret érdekelte, ahol táblát
látott azt mind el kellett olvasni és el kellett magyarázni. Mindenről aztán
volt véleménye és beszélt, beszélt, beszélt……
Az arborétum olyan, mint egy állatkert, csak itt a
„beutaltak” nem mozognak, kivéve azt a kövek közé bújó kicsi kígyót, amit - a
mi és a közelben lévő látogatók legnagyobb csodálatára- Dana fedezett fel.
Megtaláltuk az arborétum különlegességét a mocsári ciprust, amelynek
légzőgyőkerei babákat, emberi alakokat formáznak, és a végén- desszertnek- volt
egy gyerekeknek készített interaktív kiállítás az erdőről, amelyben Dana –már
egy kicsit fáradtan - de újabb érdekességeket fedezett fel.
Az utolsó napokban már emlegette a Raktár utcában
hagyott családját, különösen gyakran Dorkát. Amikor sokadjára mondta, hogy
látni szeretné kishúgát én nagy ravaszul felajánlottam a laptopon a fotók
nézegetését. A felháborodott válasz:”De Bandipapa én a Dodót élve szeretném…”
Jó volt együtt lenni, látni, hallani milyen
fizikai/mentális fejlődés eredménye a mai Dana, akin az látszik, hogy
szeretettel faragjuk, alakítjuk mindannyian ezt a kicsi lányt.
2013. szeptember 4., szerda
Nyárzáró
Visszavonhatatlanul véget ért az idei nyár. Még mindig nem szoktam hozzá mert olyan hosszú, meleg, jókedvű hónapok vannak mögöttünk és furcsa, hogy egyik héten még benne voltunk a puha, ráérős, lengeruhás napokban, másik héten meg viharos, hideg, gesztenyehullató idő köszöntött ránk.
Persze nem panaszkodok, hiszen semmi, de semmi okom nincs rá. Újraindul a reggeli Apás ovijárat, Dorkával délelőtt szokásszerint piacozunk, játszózunk. A lányok március óta nem voltak betegek (KOPP-KOPP), de azért kis C-vitaminnal, Béres cseppel felkészítem őket az őszre.
Az ősz is tartogat újdonságokat, kipróbáljuk Danával a balettot intézményes keretek között, Dorkával pedig két délelőttre a bölcsődét. Augusztus végén volt egy tanítványom, aki levizsgázott, nagyon jó lenne ha lenne pár diák még, akiket taníthatnék itthon. Kényelmes megoldás, ha a munka házhoz jön...
Dorka egyre okosodik és napról napra újabb szófordulatokkal, hosszú mondókával, meserészlettel lep meg minket. És pár hónapja álmodik. Először csak nevetgélt, néha nyöszörgött álmában, de aztán néha felriad és sír, hogy:
-Add ide a másik csigáááááát!!!!
vagy
-Vegyél nekem egy másik fagyiiiiiit!!!
vagy
-Idejött egy majom!!!
Danus az utolsó hetet Gödöllőn és Zebegényben töltötte Bandi papáéknál. Furcsa érzés volt mert ilyen hosszú ideig még nem volt távol tőlünk. A hét második felében úgy éreztem nem is emlékszem Danus arcára, kértem is Kriszt, hogy nézzünk róla fényképeket. Aztán megérkezett. Új frizurával és boldogan a nagyszülős gondoskodástól.
Őszi képek még nem készültek, de zárjuk a nyári emlékekkel:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)