Mint a múltkor írtam Danusról fotókat kellett nézegetnem a hosszú távolléte alatt...Aztán miután megérkezett, pár nap múlva elküldte Bandipapa a képes és írásos beszámolót az unokás nyaralásról.
A levelet itt közzéteszem, a képekből pedig nagy nehezen válogattam párat:
Tíz
nap, kilenc éjszaka Danával
Nem volt semmi ez a nyárvége! Dana Zebegényben és
Gödöllőn az eddigi leghosszabb ideig volt velünk, megfűszerezve egy
felejthetetlen vácrátóti kirándulással.
Kezdjük Zebegénnyel.
A képekről levehető, hogy mindenféle időjárásból
kijutott, de ez csak hab volt a tortán. Dana pont olyan volt, amit eddig tőle
megszokhattunk: minden pillanatnak megtalálta az örömét, és miután Ö jól érezte
magát így mi sem törődtünk az esetenként barátságtalan időjárással.
Dana eleinte élvezte az „egyedüllétet” babázott,
rajzolt, mászkált a kertben, de amikor láttuk, hogy „társaságra vágyik” akkor
társasoztunk, vagy együtt fedeztük fel a közeli-távoli környéket. Láttunk
gyönyörű lovakat, „akik” mindig előkerültek, ha a legelőjük előtt elmentünk.
Lementünk a faluba, megnéztük a Dunát- sajnos a templom zárva volt, csak
bekukucskálhattunk- vendégeskedtünk - Dana kicsit tartózkodó volt- és vendégül
láttuk a szomszéd gyerekeket is (ez már Danának is ínyére volt).
Dana jókat evett, ivott, éjszaka nagyokat aludt, de
nappal nem volt hajlandó egy percet sem alvásra vesztegetni.
Öt nap után mentünk haza, belátva, hogy 36 m² esős
időben nem ideális élettér, és Gödöllőn folytatódott a Nagy Nyárbúcsúztató
Hancúr, két csúcsponttal, a fodrászat beiktatásával és a Vácrátóti Arborétum
felkeresésével. A frizurázást Dana csajos attitűddel abszolválta: csevegett a
kedves fodrászlánnyal és hosszas vívódás után nem a hercegnős, hanem az
angyalkás variációt választotta, amellyel láthatóan elégedett volt.
A botanikus kert nem volt betervezve, hirtelen
ötlettől vezérelve indultunk el, de mint a spontán programok általában, ez is
jóra sikeredett. Dana elemében volt, minden új ismeret érdekelte, ahol táblát
látott azt mind el kellett olvasni és el kellett magyarázni. Mindenről aztán
volt véleménye és beszélt, beszélt, beszélt……
Az arborétum olyan, mint egy állatkert, csak itt a
„beutaltak” nem mozognak, kivéve azt a kövek közé bújó kicsi kígyót, amit - a
mi és a közelben lévő látogatók legnagyobb csodálatára- Dana fedezett fel.
Megtaláltuk az arborétum különlegességét a mocsári ciprust, amelynek
légzőgyőkerei babákat, emberi alakokat formáznak, és a végén- desszertnek- volt
egy gyerekeknek készített interaktív kiállítás az erdőről, amelyben Dana –már
egy kicsit fáradtan - de újabb érdekességeket fedezett fel.
Az utolsó napokban már emlegette a Raktár utcában
hagyott családját, különösen gyakran Dorkát. Amikor sokadjára mondta, hogy
látni szeretné kishúgát én nagy ravaszul felajánlottam a laptopon a fotók
nézegetését. A felháborodott válasz:”De Bandipapa én a Dodót élve szeretném…”
Jó volt együtt lenni, látni, hallani milyen
fizikai/mentális fejlődés eredménye a mai Dana, akin az látszik, hogy
szeretettel faragjuk, alakítjuk mindannyian ezt a kicsi lányt.
Ezért is mindenkinek csókot/bókot küld a
fotós-krónikás Bpapa
