2011. december 13., kedd

A változás szele




fújdogál nálunk 3 hónapja, de lassan beköszönt a szélcsend. Ebben a bejegyzésben Dodót CSAKIS dícsérni fogom, mert megérdemli.
Hatalmasat változott az elmúlt 4-6 hétben, pedig már kezdtem beletörődni, és felkötni a gatyómat, hogy a jókislány Dana mellett lesz egy ideges, mérges, nyugtalan, hisztis babónk. Nem akartam elfogadni és elhinni a tényállást, de hát mit tud csinálni az ember, belőlünk gyúrták, ilyen lett. Aztán ahogy egyre nyiladozott az értelme, úgy ritkultak a vígasztalhatatlan, véget nem érő sírások. Dorka kb 2 hónapos kora óta érdeklődik a mozgó, színes tárgyak iránt. Ezt leginkább Anyakarból teszi, de már sokat elvan az ágyon, háton fekve is. És mosolyog. Rám, Danára, Nagyszülőkre, Keriandira és néha Apítóra is.:)
Ami még nagyon fontos, hogy elhagytuk az egésznapos hordozókendőben altatást és kis rábeszéléssel ugyan, de ágyban alszik el. Az éjjelekkel sosem volt gond, 1szer kel hajnalban/reggel, de rögtön visszaalszik. Ezt sok, nagyobb gyereket nevelő anyuka is megirigyelte már. Előttem új távlatok nyílnak, hiszen, amíg Dorka alszik tudok Danussal érdemben foglalkozni, ha nincs itthon akkor pedig házimunkázni, vagy blogot írni. Dícsérő blogot Dodókánknak. Mert jó baba. És még mindig gyönyörű.
Szia Dorka, üdvözlünk a klubban!!!!!!!!!
Ma voltunk oltáson, egy mukkanás nélkül tűrte a szurit. A startlapon délután olvastam, hogy VVKinga 3 hónap alatt 15 kilót hízott a villában. Dorka ezalatt kettőt a Raktár utcában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése