Torta (egyből három), óvodai üneplés és kincses dobozból választás, gyerekbuli, éttermi ebédelés és sok-sok ajándék.
Három napos ünneplés volt, péntek az oviban, szombat itthon a barátokkal, vasárnap étteremben a nagyszülőkkel. Minden tökéletes volt, de talán a legkiemelkedőbb a szombati buli volt. Bodza, Lizi, Ákos, Andris és a két Oláh lány csinálta 3 órán keresztül a hangulatot. Meg persze mi ketten Krisszel, hiszen mivel hazaküldtük a szülőket mi maradtunk ketten felnőttek!
És milyen jól tettük, hogy szülő-mentes zsúrt tartottunk! A gyerekek együtt játszottak, rajzoltak, közösen figyelték a bábelőadást, vettek részt a feladatokban. A fiúk ügyesen besegítettek Krisznek a pizza készítésnél és amikor jött a torta meghatóan, lelkesen, közösen énekeltük a Boldog születésnapot!
Anyu meglepte Danát öt héliumos lufival, ami hatalmas sikert aratott. Megkapta az áhított Barbie babákat, az ékszertartót és még sok-sok szép ajándékot.
Vasárnap a Bécsi szelet vendéglőből mindenki teli hassal sétált haza, a lányok csak dícséretet érdemelnek, olyan jól viselték, hogy várakozni kell és később eszünk a megszokottnál.
Danus nemrég megkérdezte, hogy kap-e még oltást.
Mondtam neki, hogy amikor iskolába megy, akkor kap még egy utolsót. Kicsit gondolkodik, aztán megszólal: -És utána már boldogan, nyugalomban élhetek?