Irány az óvoda

"Nagyon hiányzik az anyukám"-sírdogált Dana az elmúlt héten az óvodában. Én is sírdogáltam. Most hagyom ott Őt először olyan helyen, ahol(legalábbis még most) nem szeret lenni. "Egész nap veled szeretnék lenni!"-mondogatja aztán itthon nekem. Tudom. Nagyon nagy szerencséje az életnek, hogy 3 év 10 hónapot együtt tudtunk lenni. Nagy kincs ez. Úgy érzi, hogy most ebből a kincsből veszített el valamit. Nehéz az elválás, de már el kell indulnia az anyaapamamapapa nélküli életben. Mert minden alakul...-énekli a Satöbbi együttes. És alakult is. Hétvégén ovisat játszottunk és sírás nélkül indult a hétfői nap. Danus ebben a kritikus állapotban ismét alkotott néhány szót: "Szeretném kianyázni magam"-jön oda és ül az ölembe. "Anyahiányom van"-mondogatja. "Anya, én ugye nagyon anyás vagyok???"-kérdezgeti. Igen, én meg Danás! Aztán egy csokitorta majszolása közben előtört belőle: -"Anya, két nehéz dolog van az óvodában:az egyik, hogy nagyon sok a gyerek és nem vehetjük át a szekrény előtt a cipőnket, a másik, hogy várakozni kell a többiekre." 26 gyerek jár a Süni csoportba. Több köztük sírós, van pár nehezen kezelhető gyerek, de a legtöbbjük helyes kisember. Van dolga bőven Kati néninek. Remélem később lesz ideje lekötni Danát, aki sokszor az unalom elől húzódik vissza cumival a babakanapéra. Hiába, pedagógus-gyerek. S így hátrányos helyzetű. Jó lenne ha feladatokkal, kihívásokkal, kreativítással

elterelnék/lekötnék a figyelmét. Most csak úgy elvan...És ez nem elég neki. És most lehet mondogatni, hogy milyen egy beképzelt anyuka vagyok. De a leírt gondolatok nagy része nem tőlem és nem is a nagyszülőktől származik. Sokan jól ismerik Daniellát. Az óvodást. még több kép a Meseerdő óvodáról: https://picasaweb.google.com/114843623419489521154/AzElsoNapok?authkey=Gv1sRgCNvHnP3Eo_yRxgE&feat=email#