2009. december 31., csütörtök
2009. december 20., vasárnap
HaHÓ hétvége!
Ebben a zord időjárásban nem nagyon mozdultunk ki. Kicsit hosszúnak tüntek így itthon a napok, mert a napi kétszeri séta már régóta bevált programunk. Amikor már minden gyereknek való játéklehetőséget kimerítettünk, Dana felnőttes tevékenységekbe kezdett:
Azért rövid időre minden nap lementünk sétálni, Ha-ha-ha havazik, he-he-he-hetekig, hu-hu-hu-hull a hó, hi-hi-hi jajdejó!
Dana kb 2 hete magabiztosan jár. Sőt! Legjobban azt élvezi, ha valamit vihet a kezében. Menőmanó.
2009. december 18., péntek
Tudós baba
Jó pár hónapja felfigyeltem egy hirdetésre, amelyben különféle kísérletekhez kerestek három hónapos kortól babákat. Jelentkeztem is rá, mert még az egyetem alatt folytatott pszichológiai tanulmányaim során eldöntöttem, hogy én is fogok majd "kísérletezgetni" a saját babámmal. Szegény Dana így kísérleti alannyá vált, először az anyja, és most egy babakutató labor által.
Én annó fehér lapra rajzoltam geometriai formákat meg nevetős arcot és azt huzigáltam jobbra-balra a gyerek előtt és figyeltem, hogy követi-e a fejével, hosszabb ideig nézi-e a mosolygós arcot.
Ezért voltam kíváncsi, amikor egyik nap felhívtak, hogy 12-13 hónapos babákra várnak a Közép-európai Egyetem, Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont, Babakutató Laborjában.( WÁÚÚÚÚ!!!)
Hosszú lenne leírni, hogy mi volt a vizsgálat, a lényeg, hogy Danust megdícsérték, ügyes volt, dumált, integetett a pszichológusoknak.
A kísérlet előtt és után persze játszott is kicsit:
http://web.me.com/babakutato/babakutato/Baba_k%C3%A9pek.html#23

2009. december 6., vasárnap
Szülinap
Nagyon vártam, eljött és elmúlt Danus első szülinapja. Én valami furcsa izgalomban voltam október vége óta és számoltam vissza a napokat. Először nem értettem magamat, de aztán rájöttem, hogy azért van rajtam ez az izgatottság és készülődési láz, mert a mai napig nem fogom fel teljesen, hogy van egy lányunk, akit én kilenc hónapig hordtam a pocakomban és aki most itt van velünk és mindig itt lesz, és óvodás lesz és úszni tanul és fonom a haját és megyünk együtt síelni és és és és....
A szülinap előestéjén feldíszítettük a lakást, hogy reggel Danus már a felöltöztetett lakásban ébredjen. Ez annyira nem hatotta meg, de az ágyba vitt ajándék tetszett neki nagyon. Az egy hónapos készülődés arra is szolgált, hogy átgondoljam, hogyan is telt az első közös évünk. Eszembe jutott a sok séta, utazások, szoptatások, oltások, a nyaralás, és sok minden. De leginkább arra gondoltam, milyen sokat voltunk itthon kettesben és milyen jó volt. Őszinte leszek és bevallom, hogy voltak nehéz órák, talán napok is, de olyan kevés, hogy eltörpül a sok jó mellett. Könnyű dolgom volt. Dana nem volt hasfájós, jól aludt, ügyesen evett, nyugodt csecsemő volt.
Rengeteg játékot és egy szép sapkát kapott ajándékba. Jó napok voltak... Elmúltak. Van egy EGY éves lányunk.
Hiszek abban, hogy a gyermek első három éve nagyon fontos a későbbiekben. Persze nem azért voltam olyan, amilyen Danával, tudatosságról szó sem volt. Bízom benne, hogy jól csináltam a dolgokat és Danának biztos, szilárd alapot tudtunk nyújtani. Az biztos,hogy teljes szívünkkel szeretjük Őt, melegség és nyugalom veszi körül. Szeretném ha boldog emberke lenne.
A szülinapot két turnusban tartottuk. 24én a barátaival, pár nappal rá a családdal.
Rengeteg játékot és egy szép sapkát kapott ajándékba. Jó napok voltak... Elmúltak. Van egy EGY éves lányunk.
2009. december 2., szerda
Barátok
Az első év elteltével kicsit /vagy nagyon?/ nosztalgiáztam és eszembe jutott a sok-sok kisgyerek, akik vendégségben voltak nálunk, illetve akikhez mi mentünk látogatóba.
Bogiéknál egyszer voltunk mert még picike a kislány.
Bogiéknál egyszer voltunk mert még picike a kislány.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)