Mese-mese-mátka

Dana ismét "rákapott" hogy Gödöllőn hosszú-hétvégézzen. Mostanában Bpapa menetrendszerűen érkezik pénteken, Dana int egy "pá"-t az autóból es elrobognak Gödöllő felé. Szegény Dodo is menne, majd' kiugrik a babakocsiból, hogy beszálljon Dana mellé az autóba. Erre még várni kell kicsit, sem a nagyszülők, sem én nem vagyok kész Dorka fogadására/elengedésére. Szóval Dana boldogan indul útnak, mikor megérkezik rámcsörög, de épp' annyira, hogy bekiabálja a fülembe, hogy: MEGÉRKEZTEM!! Mindig akad valami fontos tenni/ennivalója, hogy ne érjen rá velem csevegni. Már régóta rájöttünk hogy a gödöllői finom ebédek es a nagyszülői kényeztetés mellett mi a vonzereje a Dózsa György úti székhelyének. A MESE. És nem mástól, mint a család fő-fő mesemondójától Bandi papától, aki bármilyen fáradt is legyen mindig kanyarít egy mesét az unokának. Hmmm...Bandi papa is szeret írni. Szerkeszt weblapot, újságot. Nem lenne kihívás egy mesekönyv???

Ezek után akkor jöjjön az a levél, amelyet hétvégén kaptam Danától:

Szia Anya!

Ne lepődjél meg, hogy e-mailt küldök Neked, még nem tudok írni, de a Bandipapa leírta a levelemet.

Szóval, képzeld el, hogy a múlt héten mi történt Gödöllőn. Tudod, este, amikor már egy kicsit el vagyok fáradva, (meg szerintem Évamama és Bandipapa is) akkor együtt megyünk aludni, Évamama megy a szobájába, Én meg Bandipapával a másikba, ahol két ágy van és nagyobb a hely és ha éjszaka szomjas vagyok, Bandipapa ugrik, mint a nyúl.

Az a szokás itten, hogy először olvasunk mesét, sőt mióta érdekes könyveket hozok a könyvtárból, megbeszéljük hogyan dolgozik a tüdő, vagy milyenek a kínai gyerekek, meg ilyeneket. De a Bandipapa hamarabb elálmosodik, és kéri, hogy oltsuk el a villanyt, Én meg azt, hogy fejből meséljen, mert azt lehet a sötétben is. Bandipapa ilyenkor kicsit húzza az időt, és kérdezi, miről meséljen, Én meg próbálok olyanokat kitalálni, amikről még nem hallottam. Úgy látszik, Én is fáradt lehettem, mert azt válaszoltam, hogy bármiről meséljen. Na, több se kellett Bandipapának és elkezdett egy BÁRMI-mesét!!!!!!!!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, aki minden nap azt reggelizte és azt ebédelte, amit főztek neki, de ahhoz ragaszkodott, hogy a vacsorája olyan legyen, amit ő parancsol.

Minden délután beállított hozzá a főszakács és megkérdezte:

Uram-királyom mit parancsolsz ma vacsorára?

Az öreg király mindig megmondta mit szeretne enni, de az egyik napon valószínűleg fáradt lehetett, mert a szokásos kérdésre mérgesen azt válaszolta, hogy BÁRMIT!!!!

Megrémült a főszakács, mert akár hogy törte a fejét, nem emlékezett arra, hogyan kell BÁRMIT főzni, vagy sütni, de nem merte az öregkirálytól megkérdezni, mert akkor kiderült volna, hogy van olyan, amit nem tud megcsinálni, így azt gondolta, hogy ezzel a feladattal az alszakácsot bízza meg aki már régóta rágta a fülét, hogy egyszer már Ő is szeretne főzni az öreg királynak.

Hívta hát ízibe az alszakácsot és kiadta parancsba:

főzzél BÁRMIT az öregkirálynak.

Elsápadt az alszakács, bánta már, hogy annyiszor nyaggatta a főszakácsot, hogy egyedül főzhessen az öreg királynak. Itt a nagy lehetőség, de hát nem tudja, hogyan lehet BÁRMIT főzni. Arra gondolt, ha ez kitudódik, az öregkirály nem csak a konyhából teszi ki, de úgy elzavarja, hogy még a palota környékére sem mehet. Aztán eszébe jutott, hogy ott a konyhában az öregkukta, aki olyan régen van a konyhában, hogy biztosan tudja, hogyan kell BÁRMIT főzni. Azonnal magához rendelte az öregkuktát, mert lassan közeledett a vacsoraidő, és így szólt:

régóta szolgálsz az öregkirály konyhájában és mindig csak a krumpli, vagy a répa pucolását mertem rád bízni. Ennek ma véget vetek, az öregkirály BÁRMIT rendelt vacsorára és ezt Te főzheted meg.

Az öregkukta még magához sem tudott térni, hogy megkérdezze, mi is az a BÁRMI, az alszakács eltűnt a konyhából és már csak ketten maradtak, az öregkukta meg a kiskukta.

Az öregkukta ránézett a konyha kakukkos órájára és látta, hogy vészesen közeleg a vacsoraidő. Jobb ötlete nem akadt, magához intette a kiskuktát és így szólt:

Ez a BÁRMI olyan egyszerű, hogy Te is meg tudod csinálni, mert nekem hirtelen rengeteg dolgom akadt.

Ezzel egy szemvillanás alatt eltűnt a konyhából, ahol a kiskukta így egyedül maradt. Nem kellet sok idő és felragyogott a kiskukta szeme: Ha BÁRMIT főzhetek, akkor AKÁRMIT főzök, azt, amit legjobban szeretek és az öregkirály is biztos megnyalja mind a tíz úját, ez pedig a juhtúrós sztrapacska lesz. Nem is törte tovább a fejét a kiskukta, térült, fordult, kevert, kavart, sütött, főzött és egyszer csak készen lett a csodálatos juhtúrós sztapacska.

Ment a kiskukta a királyi konyhaszekrényhez, elővette az ezüsttálat és az aranytányért, gyönyörűen telirakta finom forró juhtúrós sztrapacskával és kiabált az öregkuktának:

azt mondtad BÁRMIT főzhetek, hát készen van, vigyétek az öregkirálynak, mert már biztosan nagyon éhes!

Az öregkukta látta az ezüsttálcán, aranytányérra rakott vacsorát, de nem volt abban biztos, hogy ez a vacsora BÁRMI amit rendelt az öregkirály, ezért azonnal továbbadta a vacsorát az alszakácsnak. Az alszakács se tudta, hogy a vacsora vajon BÁRMI, és úgy gondolta, ha eddig a főszakács tálalta a vacsorát, most se legyen másképpen, az ezüsttálcát, rajta az aranytányérral benne az öregkirály vacsorájával a főszakács kezébe nyomta. Már a konyhába is lehallatszott az öregkirály gyomrának korgása, nem lehetet mit tenni, a főszakács remegő lábakkal ment fel az öregkirály szobájába, és úgy félt, hogy remegő kezével alig tudta kinyitni az ajtót.

Az öregkirály hallotta, hogy szerencsétlenkedik a főszakács, és éhes is volt, de főleg megérezte a juhtúrós sztrapacska csodálatos illatát és így szólt:

Éhen akarsz veszejteni főszakács, mondtam, hogy BÁRMIT főzetek, csak már hozzátok, mert éhenhalok. 

A főszakács alig tudta letenni az asztalra a vacsorát, mert az öregkirály nekiesett az aranytányéron gőzölgő, finom vacsorának és seperc alatt az utolsó morzsáig eltüntette az egészet.

Elégedetten hátradőlve így szólt:

Főszakács ilyen finomat már régen ettem, mond meg hát, ki főzte ma a vacsorát?

Tudta a főszakács, ha most nem mond igazat, az öregkirály elkergeti, és a jó kis állását elveszítené, ezért nagy nehezen kinyögte:

Uram királyom, azt mondtad BÁRMI lehet a vacsora, úgy gondoltam a  a kiskuktát bízom meg, mert kíváncsi voltam, mit tanult a szakácsiskolában.

Az öregkirály megparancsolta, hogy azonnal vezessék elé a kiskuktát. Volt nagy sürgésforgás a konyhán, hamar előkerült a kiskukta, aki maga is kíváncsi volt arra, hogyan ízlett a főztje az öregkirálynak. Kicsit meg volt rémülve és várta mit mond neki az öregkirály.

Az öregkirály meglátta a kiskuktát és így szólt:

Olyan finomat főztél, hogy megparancsolom, holnaptól Te legyél a főszakács4

Meglepődött a kiskukta és csak annyit tudott kinyögni, hogy hiszen van  főszakács, kettő pedig nem kell.

Az öregkirály mérgesen így szólt:

Ne okoskodkodj, a főszakács majd alszakács lesz!

De alszakács már van,  mondta a kiskukta, de még be sem tudta fejezni, már kiabált az öregkirály:

Irgum, burgum nem vagyok ehhez szokva, de azért, mert ilyen finomat főztél meghallgattalak, és azt tudom erre mondani, hogy aalszakács jó lesz öregkuktának, és mielött mondanád, hogy van öregkukta, már szólok, hogy az öregkukta lesz holnaptól a kiskukta! Punktum!!!!

A kiskukta akarta mondani, hogy dehiszen van kiskukta, de eszébe jutott, ha holnaptól Ő lesz a főszakács akkor nincs a konyhában kiskukta, így aztán megköszönte az öregkirálynak, hogy Ő lesz a palota főszakácsa és megkérdezte mi a kívánság.

Az öregkirály azt mondta, hogy amíg meg nem unja, mindig juhtúrós sztrapacska legyen a vacsora.

És így lett, mindenki örült, az öregkirály annak, hogy minden este juhtúrós sztrapacskát vacsorálhatott, a kiskukta annak, hogy Ő lett a konyhafőnök, a többiek pedig hogy nem kellett elmenni a palotából és senki nem tudta, meg hogy nem tudnak BÁRMIT főzni.

 A kiskuktából lett főszakács pedig tudta, ha az öregkirály azt mondja, bármi lehet a vacsora, akkor Ő akármit főzhet. Így került a király asztalára csirke, krumplistészta, paradicsomleves, virsli meg minden finomság.

Ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak, itt a mese vége fuss el véle, meseország közepébe!!!!

    Bandipapa azt mondta, hogy ez a levél „imél”, és nem kell hozzá postás. Csak azt nem értem, hogyan megy fel az emeleten Anya számítógépébe, de hát Én még csak egy süni csoportos óvodás vagyok!

Gödöllő 2013. április 13.

Daniella

A férjem védelmében

S hogy kitől kellene megvédeni a férjemet? Hát persze hogy magamtól! A kirohanásaimtól, a piszkálásaimtól, az elégedetlenkedéseimtől (húú, de hosszú szó). Mert érik Őt ilyenek. Valahogy úgy van nálunk hogy minden szép és jó hosszú-hosszú ideig de utána becsap a ménykü vagy mi és össze-kapunk. Aztán elmúlik minden, megbeszéljük a dolgokat, visszadöccenunk a hétköznapokba és megint minden jó lesz. Mint ezen a hétvégén. Tudom ez pont nem hétköznap, de az mindegy. Hétköznap is lehetne.
Vegyünk egy férjet, aki szombat reggel megveszi a fél piacot, zöldséget-gyümölcsöt a termelőtől, tojást Rozsika nénitől, leveshúst a hentesnél. Itt vásárlás közben ellátja jó tanácsokkal a szomszéd asszonyt, mennyi ideig milyen lángot süsse a húst. Ez a jó ember hazamegy, felteszi a húslevest és gondosan őrzi is 2-3 órán keresztül. Délután feleségével fiókokat rendez, este sétál még egyet a kis családjával és lefekszik. Másnap felkel, bemelegít és lefutja a fél maratont. Délután családi körben megfőzi a másnapi pörköltet es süt vagy 30 palacsintát. Este kicsit kifújja magát, hogy neki kezdjen a következő munkahétnek. Idilli, nem? Na, persze hogy ilyenkor nem piszkálom, hanem falom két pofára a finom húslevest, krumplis tésztát és a még meleg palacsintát. Persze nincs mindig így, sokszor kevesebb idő jut mindenre és mindenkire: rám, rá, a gyerekekre...Biztos neki is kellene több szabadidő, több csend, több gyerekmentes itthon eltöltött idő. Nem tudom, talán kellene, de tudom úgy van vele, mint én. Ha csend lenne és nyugi és nem lenne idétlenkedés, sikitozás, kiabálás, orrfúlyás, fürdetés... akkor hiányozna neki. Tudom, hogy pont ezek azok az évek , amelyekre vissza fogunk emlékezni, hogy:-tudod, amikor kicsik voltak a gyerekek...szóval ez a bejegyzés egy kicsit Krisz mellett szól. Mert ilyen (is). Mert főzött isteni húslevest 3 órán keresztül. Mert lefutott 21 kilométert 2 órán belül.