Ahogy egyszer már itt a blogtörténelemben, ismét átadom a terepet Krisznek, alias Apítónak:
Hiszem, hogy Danával a kettesben töltött idők fogják meghatározni boldog és természetesen olykor küzdelmes közös jövőnket. Tudatosságról azért nincs szó,de mindig is nagyon-nagyon sokat jelentett számomra az amolyan bohócos romantika. Kettőnk története a közel egy évig tartó heti két közös reggellel kezdődött. Ági két cégnél is francia nyelvórákat vállalt reggel 8 és fél 10 között a belvárosban. Ilyenkor Dana reggeli síró riasztása, hogy fent vagyok! hol vagytok???, engem talált meg. Hamar beláttam, vagy inkább szükségesnek éreztem, hogy ezeken a reggeleken több mese és hosszabb pizsamában maradás a kiváltság. Így is volt: 8 óra után, amíg Dana kedvenc vakond sorozat epizódjait nézte, én sütöttem a számomra Nagymamámat idéző bundás kenyeret reggelire. Természetesen ennek elfogyasztása a mese marathon közben történt. Aztán gyors öltözés és indulás a nyugatiba.
Babakocsival, gyalog, szájharmónikázva, üzleti telefonokat intézve, néha futva, fázva, sírva, nevetve, a virágos autót mindig megnézve a szentendrei útra a 206- os buszhoz, hogy végre találkozzunk Anyamanyával a metrónál…
Rég volt – szép volt!
Ma tudom, hogy ez az időszak volt az alapja, hogy ketten, boldogan töltsünk el akár egész napokat, mint napjainkban Kisnémediben a veterán motoros versenyen vagy augusztus 20-án a repülő napon…
Ez most van-még szebb lesz!
