2011. január 31., hétfő

Január


Most hogy órák múlva véget ér a január ki merem jelenteni, hogy még mindig a leghátsó helyet foglalja el nálam a 12 hónap közül. Idén sem szerettem meg, hogy nagyon hideg van, hogy hamar sötétedik, hogy igazából semmi kedve az embernek semmihez. Jó talán ez így nem teljesen igaz, tény az, hogy a kevés napfény nem tesz jót a hangulatunknak. A miénknek. Merthogy a gyerekeket szerintem cseppet sem érdekli a korai sötétedés vagy hogy kint minden szürke és hideg. Legalábbis Danus úgy áténekelte-ugrálta-gyurmázta-rajzolta-matricázta-szánkózta ezt a hónapot, hogy hajjaj!!!
Ezért nagyon irigylem ezt a 2 éves 2 hónapos bogarat. Hogy nem sopánkodik, nem sajnálkozik, nem sóvárog más iránt. Elfogadja és az utolsó cseppig kiélvezi a jelent.
A Nagyszülők ismét elkényeztettek minket, ugyanis hétvégenként Dana általában Gödöllőn tartózkodott, hétközben pedig Anyuék tették lehetővé, hogy színházba menjünk vagy itthon filmet nézzünk.


2011. január 7., péntek

Dana-száj


Év végére terveztem ennek a bejegyzésnek az írását, csak mivel grafomán vagyok(jól jár ez a Dana lány...) először a tavalyi összevissza-feljegyzéseket másoltam át a karácsonyra kapott szép kis naplómba.

És akkor jöjjön a best of Dana 2010. májustól decemberig:

1. A fürdőkádban egyre csak hajtogatja, hogy. bácsi, bácsi...
-Milyen bácsiról beszélsz?-kérdezem.
-Kati néni-jön a válasz.

2. Nyáron sokat voltunk a telken, ahol egyik nap bement a szerszámos kamrába.
-Gyere ki azonnal Dana!-mérgelődöm
-Gyere ki te tubarózsa!!!-jön a válasz.

3. Dana tavasszal a szerdákat Gödöllőn töltötte. Este kérdezem tőle, hogy mit csinált egész nap.
-Kiabáltam.-feleli.

4. Júliusban a Balatonnál együtt mentünk vásárolni, többek között paradicsomot szerettem volna venni.
- Hol a paradicsom Dana?-kérdezem.
-Nincs itt, dolgozik.

5. Dana a telken a babáit takargatta egy szép, kis takaróval.Egyszer csak felkiált:
-Ki kell dobni. Büdös.

6. Hazajöttünk aligetből, rögtön nekiáll játszani. Pár perc múlva megszólal:
-Szerintem bekakiltam.

7. Egyik délután nyafogni kezdett. Kérek cumikát!!!-lérlelt.
-Miért kell a cumi? -kérdezem.
-Mert szomorú vagyok.
-Miért vagy szomorú?
-Mert el vagyok szontyolodva!

És a legfrissebbek:

8. Karácsony éjjelén rosszat álmodhatott, nyögdécselt álmában. Krisz kérdezi reggel, hogy mit álmodott.
-Azt álmodtam, hogy tejecske, tejecske...

9. Anya, nézd!!! Úgy hintázok, mint egy vakondtúrás!!!!

BOLDOG 2011-et Mindenkinek!!!!!!!!!!!